Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Képek küldése egy levelezőtársnak?
Három napja ismerkedtem meg egy fiúval, és az első nap egy olyan jó öt órán keresztül beszéltünk. Nagyon jófejnek tűnt, és komoly, meg kevésbé komoly témákra is kitértünk. Azonban nem igazán tetszett, amikor képet kért rólam, merthogy állítása szerint, meg akart győzödni arról, hogy nem vagyok egy kamu profillal rendelkező valaki, merthogy ő rengeteg ilyennel találkozott a regisztrálása óta. Oké, küldtem egyet. Mondta, hogy jól nézek ki, édes vagyok. (Normális kép volt, nem egy kihívó, mint amire egyesek számítanak). Megelégedett vele.
Ma ismét írt, azonban akkor pont nem tudtam beszélni vele, és mire úgymond szabaddá váltam, nála már jóval éjfél után járt (koreai). Mondta, hogy két óra múlva beszélhetünk, és többek között azt is megemlítette, hogy hiányoztam neki (egy napig nem beszéltünk), és nem szeretnék még küldeni neki képet magamról, hogy lásson, mielőtt elmegy aludni két órát? Ezúttal nem mentem bele. Azzal jöttem, hogy ezt ki kell érdemelje. Akárhogy vesszük, csak pár napja "ismerjük" egymást.
Most leginkább azoktól kérdezem, akik szintén benne vannak a levelezőtársas témában. Amikor elkezdtek beszélgetni valakivel, normális, hogy egyből képkéréssel indítson az illető? Lányok, szoktatok képeket küldeni, ha megkérnek rá?
Lehet, hogy hülyeségnek hangzik, de manapság sosem lehet tudni, mivel találod szemben magad, én pedig szeretek elővigyázatos lenni.
A válaszokat előre is köszönöm! 18/L
"Addig olvastam hogy koreai..."
Dettó!
Azok, akik csak addig olvasták, hogy koreai, miért is? Náluk is a férfiak ugyanolyan férfiak, nincs kivétel.
Amúgy megbeszéltük a dolgot, és megértette. Azután is ugyanolyan jól kijöttünk.
Nekem anno a párom mindig képet kért rólam, mikor ismerkedtünk, "mert szeretne látni" jeligére. Hozzád hasonlóan én is idegenkedtem a dologtól (főleg, hogy volt előtte egy elég rossz tapasztalatom, exnek mániája volt a chatszex, és irtóztam az ilyesmitől miatta), de végül nem volt benne semmi hátsó szándék meg rosszindulat. Sőt, bár eltelt majdnem három év a képkéregetős időszak óta, a mai napig szokta kérni néha, ha nem vagyunk együtt valamiért, és ő maga is küld magáról képeket. :) Szóval nem biztos, hogy perverz dög az ismerősöd, simán lehet nála személyiségjegy is.
Ettől függetlenül nem árt, ha vigyázol vele, meg tényleg nem mindegy, hogy milyen képekről van szó.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!