Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek a fiúk nézik a belső értékeket is?
Kizárt dolog, legalábbis vannak kivételek. Akik komolyabb kapcsolatra szomjaznak, a belsőt is legalább olyan fontosnak tartják, mint a külsőt. Voltak már ilyen irányú pozitív tapasztalataim :)
Mellesleg én nem hinném, hogy az előző hozzászóló provokálni akart volna téged a kérdésével, mert bennem is felvetődött, méghozzá minden rosszindulat nélkül.
Valóban nem provokálni akartam. De ezek szerint még nincs túl a szakításon és általánosítja a nagy élettapasztalatát.
Amúgy, hogy előröl kezdjem akkor. Tehát miből szűrted ezt le? Hidd el nagyon sok rendes lány van akinek van kapcsolata és sok olyan is aki arra hajt hogy mindenkinek megfeleljen de közbe ezzel űzi el a férfiakat.
Nekem is inkább az jön be ha egy lány természetesen viselkedik és magát adja. Ha emellé szép és csinos akkor lehet csak rossz fiúknál próbálkozik.
Ez kortól is függ. 20 felett azért már a fiúk többsége (vagyis egy részük inkább így fogalmazok), már jobban megválogatja ki a párja. Az alatt pedig sokszor csak a hormonok irányítanak :D
De persze nem mindegyik ilyen. Én pl nem vagyok valami öreg, de nem tudnék(és nem is tudtam eddig se) még rövid ideig se együtt lenni egy olyan lánnyal akivel nem tudtam beszélgetni rendesen. Nőknél is vannak akik azokra a férfiakra buknak akiknek több az izmuk mint az eszük. Az élet sajnos szar.
A rendes lanyok azokat erdekel akik kapcsolatra vagynak.Akiknek kevesebb a "belso erteke" nem jobb, csak a pasival kolcsonosen csak az elvezetert vannak egyutt.
Szerintem az a legjobb ha "rendesen" viselkedsz,odafigyelsz a kinezetedre,de nem annak elsz.
ez a te hibád,hogy így látod....Te direkt olyan fiúkat figyelsz meg,akik mindig a központban,a társaságok(esetleg iskola) centrumában vannak.Azoknak természetes,hogy kihasználják a lányokat,hisz a sok kicsilány csak azt látja,hogy mellette 'kitűnhet'
De ha körülnézel kicsit,és beszélsz olyan fiúkkal,akik a körben kicsi kijjebb helyezkednek el,esetleg kívül esnek azon,rájössz,hogy valamennyivel több értelem fért beléjük.
Te döntésed,csak látni kell a dolgokat,semmi más.
f/16
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!