Szerintetek hülyeség volt, hogy a korkülönbség és a távolság miatt nem mertem neki szerelmet vallani?

Régebben neten megismertem egy lányt, 8,5 évvel fiatalabb nálam. Kezdettől szimpatikus volt, de azt hittem úgyse találkozunk soha a távolság miatt. Sokat leveleztünk, cseteltünk, megvolt a képcsere is, és megtetszett. Mikor egyetemre került, akkor lehetőségem adódott arra, hogy elutazzak oda, ahol ő tanult, számot is cseréltünk, és találkoztunk. Első pillantásra belezúgtam, nagyon aranyos volt, de tudtam, hogy félénkebb, nem foglalkoztak vele a srácok, nem akartam elijeszteni sem, és bizonytalan voltam abban is, hogy voltak-e a részéről jelek. Plusz féltem attól, hogy túl idős lennék hozzá, meg nem is a szomszédjában lakom (de ez lenne a legkevesebb), így inkább megtartottam magamnak az érzéseimet. Pedig sosem történt még velem olyan, hogy totálisan megszűnt volna körülöttem létezni a világ, mikor meglátok valakit, csak vele éreztem ezt. Időnként beszélünk azóta is, és a lelkem mélyén még mindig úgy gondolom, hogy különleges embert találtam benne, de utólag már cikinek tartom közölni vele, hogy akkor miért nem léptem semmit. Ez megbocsátható lenne, vagy inkább csak hülyét csinálnék magamból, ha utólag mondanám el az igazságot?