Se veled, se nélküled? Nem bírom. Ilyen helyzetben mi a helyes?

Még korábban beleszerettem valakibe, aki ezt sosem viszonozta. Megmaradt a baráti kapcsolat. Egy darabig elvakultan imádtam, mintha fizetetlen szabadságra ment volna a józan eszem. Mostanában ez kicsit megváltozott. Egyik pillanatban még mindig elvakultan imádom minden molekuláját, a következőben pedig utálom, még a létezését is képtelen vagyok elfogadni. Ilyenkor rendszerint belekötök, hisztizek, aztán őrülten hiányozni kezd, de a női büszkeségem nem hagyja, hogy bocsánatot kérjek. Annyiszor megalázkodtam már, úgy érzem, hogy most már bocsánatot kérni is nagyon nehezen megy, ami nem jó. És mindig elölről kezdődik. Először minden jónak tűnik, aztán ismeretlen okból raplis tyúkká változom, máris itt a mosolyszünet. Szenvedek amiért ok nélkül megint felidegesítettem/megbántottam és mert hiányzik, egy idő után erőt veszek magamon, bocsánatot kérek... Egy darabig megint jó, aztán kezdődik újra. Mindegy, hogy van, a végén mindig én sírok.

Nem bírom nélküle, de ezzel a folyamatos, kimerítő érzelmi hullámzással sem. A józan eszem valószínűleg még mindig Hawaii-on sütteti a hasát, mert fogalmam sincs, mit kezdhetnék ezzel a helyzettel.