Hogyan verjem ki a fejemből, amikor iszonyatosan rég éreztem ilyet és rettentően magányos vagyok?

30 éves nő vagyok, 4 éve egyedül nevelem a kisfiam. Azóta nincs senkim, még randizni is csak háromszor voltam, egyik sem sikerült jól. Két munkahelyen dolgozom, esténként otthon vagyok a gyerekkel, szinte semmi esélyem ismerkedni normálisan. Már jó ideje rettentő magányosnak érzem magam, és nagyon vágyok valakire, aki tetszik úgy igazán, és aki engem is észrevesz.

Nemrég megismertem valakit. Hetente kétszer találkozunk egy kihelyezett munkahelyi feladaton, ami úgy néz ki, hogy hosszú távú lesz. Már az első alkalomtól kezdve érzem, hogy tetszem neki. Többször kaptam azon, hogy engem néz, de amikor odanézek, elkapja a fejét. Aztán rendszeresen odajött hozzám alibi témákkal beszélgetést kezdeményezni és pár hete facebookon is sokat beszélgetünk. Tudja, hogy egyedül nevelem a kisfiam és én is tudtam, hogy van két gyereke, de a viselkedése alapján egyértelműen azt gondoltam, hogy elvált. Kiderült, hogy nem.

Érzem is rajta, hogy nem feltétlenül szeretne belegabalyodni ebbe, mostanában inkább már kerül, de nekem meg sikerült eléggé beleesnem ezalatt az idő alatt. Folyton rá gondolok, vele álmodok, és alig várom, hogy találkozzunk, úgy kell visszafognom magam, hogy ne írjak rá. Tegnap együtt mentünk haza, és éreztem, hogy alig akar elválni tőlem, amikor elérkeztünk az "elágazáshoz".

Nem akarok belegabalyodni sem egy szeretői viszonyba, és főleg nem szeretnék szétrombolni egy családot, így tudom, hogy ennek nem lehet jövője. Mégis: annyira régen éreztem ilyet, és úgy vágytam már rá, hogy képtelen vagyok elengedni ezt az érzést. Hogy verhetném ki a fejemből így, hogy hetente kétszer úgyis találkozunk? Amikor sikerül nem gondolni rá pár napig, akkor is felkavar, ha újra látom :(

Adnátok tippeket, hogyan rázhatnám le magamról ezt? Aki volt már hasonló helyzetben, mi lett a vége?