Mit tennétek ha pár hónap együttlét után kiderülne, hogy az előző kapcsolata azért ért véget, mert megütötte az exét?

Mindkét oldalról van pozitív és negatív példa. Tudod mi történt, de mindkét felet meg kell kérdezni. Persze vannak hisztisek meg olyanok akik megérdemlik a pofont, de én szerintem ilyen esetben egy kapcsolatnak vége van, max nem erősek ahhoz, hogy szétváljanak útjaik.

Két lehetőséged van:vagy annyira bejön, hogy megpróbálod vele és nem foglalkozol a múlttal, vagy hiszel azoknak, akik szerint ez kizáró ok. Az, hogy melyik táborba tartozol, azt neked kell eldönteni.

Hát, ha olyan lenne, mint egyik ismerősöm, maximálisan megérteném.

Egy bunkó, flegma sárkány, csodálom, hogy a férje 15 évig bírta mellette, nekem fél év elég lenne belőle.

Egyébként körülmények!, és amíg rám nem emel kezet, addig semmi baj. Tudod, van olyan nő/férfi, aki két szóval vagy pillantással kihozza az állatot a másikból.

Biztos le leszek pontozva, de nálunk is hasonló a helyzet, habár én már azelőtt tudtam róla, hogy összejöttünk volna.

Elmesélte a sztorit is, részben megértem, de azzal nagyon nem értek egyet, hogy megütötte a csajt. Úgy gondoltam, hogy ameddig velem nem viselkedik így, addig nem lesz hátránya ebből nálam.

Voltak nagyobb veszekedéseink, néha elég nehéz engem elviselni, neki is vannak rosszabb pillanatai, de még soha nem láttam jelét annak, hogy bántani akarna. Szerintem bárkiből ki lehet hozni az állatot, ha valaki tudja a módját, de nem kell egyből elítélni a másikat 1 korábbi hiba miatt.

Én csak magamból tudok kiindulni...

Amíg gyerek/tini voltam, anyámnak volt egy igen kemény tulajdonsága... nagyon fel tudod paprikázódni és akkor ott volt a hadd el hadd! Én alapjáraton egy nyugis ember voltam mindig, én voltam a józan a családban, aki mindent logikusan átgondol, és mérlegel és próbálj közös nevezőre jutni. És megfogadtam, hogy anyám ezen indulatait az életben soha nem akarom tapasztalni! Most hogy már nem élek otthon, egyszer nálunk is megesett, hogy felhúztam magam nagyon, de nagyon. És rám is rám telepedett a "vörös köd". Egyszerűen össze tudtam volna puszta kézzel dönteni a világot, ingerel minden és mindenki. A párom próbált lecsillapítani, hogy lefog, megölel, de képtelen vagyok ilyen állapotban elviselni bárki érintését. És a vége az lett, hogy az alkarját jól megkarmoltam, hogy engedjen el... hogy ez nem volt egy nobel díjas problémamegoldás az biztos. Hogy megérdemelte-e a párom? Nem. Hogy jogos lett volna, ha egy ilyen nőszemélyt elhagy indoklás nélkül? Igen. Jogos lenne, hogy itt mindenki röpstartból azt tanácsolja neki, hogy hagyjon el? Igen, sőt még én is azt tanácsolnám neki! Elhagyott? Nem!

Abban kiegyezhetünk, hogy elfogadhatatlan viselkedés volt vele szembe, igen, tudom, mert én is átéltem amit ő! És pont őt sikerült kitennem ennek, amit én is annyira gyűlöltem fiatalon! Átéltem, és tudom milyen borzasztó dolog egy ilyen ember mellett élni. Épp ezért megállapodtunk, abban, ha megint ilyen lenne, ő ad nekem 10 percet, hogy lecsituljak. Utána lehet velem értelmesen beszélni. Addig meg beszámíthatatlan vagyok.

Nem tudom, hogy ez örökletes vagy tanult vagy kicsit mindkettő, de pont azt kaptam örökül amit a legkevésbé kívántam a saját életemben! Küzdeni lehet ellene, és kell is. És szerintem ez a nem mindegy! Követünk el dolgokat amiket nem akarunk vagy tudunk kontrollálni, de odafigyelhetünk magunkra, hogy ne kisértsük a sorsot.

Én ezért mondom, hogy számít, a körülmény. Miért, hogyan ütötte meg, mit tanult belőle és mit tesz azért, hogy ilyen többet ne legyen! Attól mert valaki erőszakos még nem kell, hogy így is élje le az életét. Küzdhet ellene, tehet ellene. És ez sokat számít!