Nektek hogyan alakult a párkapcsolatotok az első gyerek után?

Bár nincs gyerekem, de már beszéltünk erről a párommal, és direkt úgy, hogy igen, nehéz lesz, és hogy jelenleg egyikünk sem érzi úgy, hogy képes lenne jól kezelni ilyen fokú változást. Pedig anyagilag és mindenhogy beleférne, de tudjuk, hogy sem ő, sem én nem tudnánk ezt most vállalni, és ezért nem haragszunk egymásra. Én örülök is, hogy ő ezt felelősen és előre látóan gondolta át, nem azt mondta, hogy persze hadd menjen, aztán ja bocs, én ezt nem így képzeltem.

Szóval szerintem valahogy így beszéljetek róla, merjétek kimondani a kellemetlen dolgokat, hogy akkor mi lesz, szerinte felkészült e már rá, stb. Ha túl sok a hátráltató tényező, akkor lehet érdemes még várni.

Annyi történt, hogy hárman voltunk. Pont.

Stabil kapcsolatban, ahol a felek tisztában vannak, mivel jár egy gyerek, nem hoz törést a szülés utáni időszak.

A férjem tisztában volt vele, hogy a gyermekágy alatt hetekig nincs szex, szóval nem rohant az első pipihez. Az intimitás és az összebújás akkor is megvolt, erre szakítottunk időt.

Az is természetes, hogy ilyenkor más a prioritás, első a gyerek, és az első hónapok (szoptatás és pelenkázás felváltva) elsősorban a babáról szól. De az apuka részéről is: első pillantásra szerelembe esett a gyerekkel, alig várta, hogy hazaérjen, és kézbe vehesse.

Attól, hogy éppen szoptatom a babát, még remekül meg tudjuk beszélni, hogy mi volt vele napközben, mi újság a nagyvilágban, mit szeretnénk csinálni a hétvégén.

Mivel nekünk a pici tavaszi baba volt, mire közösségbe lehetett vinni, már kellemes jó idő volt. Úgyhogy nem zárkóztunk be a négy fal közé: eljártunk a rokonokhoz, összejöttünk a barátokkal (köztük is van, aki gyerekes már, de a többiek sem kezdtek minket kerülni), kirándultunk, várost néztünk, vagy csak elmentünk fagyizni a kedvenc helyünkre. Abszolút nincs útban ilyenkor egy babakocsi meg egy baba, csak több cuccot kell vinni. Szerencsére volt tejem bőven, úgyhogy még csak azzal sem kellett kínlódni, hol melegítsünk tápszert.

Mindketten egyetértettünk abban, hogy az első évben a babának az anyja mellett a helye, de utána már egy-egy félórára rábíztuk valamelyik lelkes nagyira. Eleinte ennyi lopott idő is elég volt "randizni", később pedig már több időt is tudtunk kettesben tölteni.

Nem mondom, hogy nem volt olyan, mikor alig vártuk, hogy végre aludjon, és kicsit kettesben legyünk. :)

Szerencsére mindketten élvezzük, hogy szülők IS lehetünk, és a prototípus is jól sikerült, úgyhogy sorozatgyártásba kezdtünk. :) Most várjuk a harmadikat.

Ehhez mind a ketten kelletek. A párodnak is részt kell vennie már a babakortól a nevelésben. Nem árt ha legalább tudja mit hogy kell csinálni a babával, de túlzásba sem szabad vinni. A túlzás alatt egy olyan feminista hozzáállást értek, ami minden áron áterőltetné a feladatok felét, olyasmit is amivel láthatóan nem boldogul a férfi. Szóval bele kell vonnod a babázásba, de figyelembe kell venned a korlátait is. Szüksége van a babával való kapcsolatra, sikerélményekre, meg téged is kell valamennyire tehermentesítenie. És bármennyire is nehéz megoldani, nem szabad 100%-ban átbillenni baba-fókuszra, időnként ki kell mozdulni kettesben stb..

Gondolom találsz bőven cikkeket mindkét oldal hibáiról, azok sokat segíthetnek. Ha gondolod kérdezz privátban. 35F

#3 mi egy evig beszeltunk a babavallalasrol,gondolhatod h jol atbeszeltuk.Nem volt 2eves a kicsi amikor lelepett a ferjem.Es sokat agyaltam h mi vezethetett idaig (a szeretojen kivul), es arra jutottam h bmennyit beszeltunk rola,volt egy rozsaszin elkepzelese h milyen lesz gyerekkel es amikor nem olyan lett,tovabballt.

Azert mert

-egyszerubb volt kiszallni mint megoldast keresni (pl h miert boritja ki egy dackorszak es hogyan is kellene kezelni)

-nem volt jo csaladi minta elotte,nem volt apja

-nem voltak olyan baratai akik a lelkere beszeltek volna h eldobni egy csaladot undorito dolog es a szerelem elmulik,a gyereked meg eleted vegeig tart

-az anyja azt gondolta h ha a szeretos kapcsolat moge all,jobb helyzetbe kerul a fianal (anyagilag es erzelmileg)

-mert onzo volt es csak magara gondolt h neki jo legyen

-mert nincs benne meg egy osi oszton h felelosseggel tartozik azert, akit a vilagra hozni segitett

Es hidd el,maximalisan igyekeztem minden fronton mindenkit boldogga tenni.Nem sikerult mindig, de joval kevesebb figyelmet es szabadidot kaptam mint o,csak en tartottam magam a megbeszeltekhez h ez egy ilyen idoszak amikor a gyereknek tobb es nekem kevesebb jut.

Szoval sok tenyezos dolog.En amennyit engedett, azt megismertem a parombol 10en x ev alatt,itt az o szemelyisegebol bukkantak fel addig (altala sem) ismert sotet reszek.Nem lehetett elore latni.Egy tundibundi apuka volt kb a gyerek 1 eves koraig.

A mi kapcsolatunk jó irányba változott az összeköltözés és gyermekvállalás óta. Szerintem másoknak megjósolni ezt lehetetlen.

Manapság azt látom, hogy a párok egyre inkább nem párként élnek, hanem gyakorlatilag élik a kis külön életüket, becsapva önmagukat. Mert a privát szféra az ugye mindenkinek jár - ja, csak kissé túlzásba esnek az emberek. Sokkal inkább érzem úgy, hogy az ilyeneknek nem lenne szabad családot alapítaniuk, de persze megteszik - aztán megy a csodálkozás hogy nem működik az első komoly kapcsolatpróbáknál. Na ezek a házasságok az önbecsapásra épülnek. Az ilyenekben a gondok erősödnek fel, hiszen a gyerekvállalás ezzel jár. A szar kapcsolat szarabb lesz, a jó meg jobb.

Erre szerintem nincs tuti tipp. Ahol összeillenek a felek, ott nem is kell semmilyen praktika, mert úgyis megoldják együtt.

Amikor konkrétan a gyerekvállalás miatt romlik meg a kapcsolat (tehát nem harmadik lép közbe, nem az ital, stb.), akkor többnyire pont ez a nagy "éljük ki magunkat a gyerekvállalás előtt" üt vissza.

Van két fiatal, akik öt éve együtt élnek, hétvégente buliznak, spontán el tudnak menni egy moziba, beülhetnek egy gyors ebédre, ha kedvük szottyan, nagy baráti társaságban érzik jól magukat, és hasonlók. Nincs olyan, hogy egy hétvégén összebújnak a tévé előtt, és nem csinálnak semmit, mert akkor "unatkoznak".

Aztán eljön a gyerekvállalás ideje, és megszületik a baba. Ilyenkor jön a folyamatos mélyrepülés, mert vagy egyikük sem megy sehová, és unatkoznak otthon, illetve babával nem lehet spontán programot se szervezni, és nem lehet a barátokkal sem kimaradni.

A másik verzió, hogy az anya otthon van "bezárva", amíg az apa úgy gondolja, hogy ő még ettől eljárhat, és szemrebbenés nélkül képes otthagyni pár hónapos babával három hétre, mert evezős túrára mennek.

Ilyenkor egyik, vagy mindkét fél, tényleg hatalmas változásként éli meg a gyerek születését, ami a nagyobb baj, hogy negatív változás lesz az életében.

Innen meg már nem igazán lehet nyerni, nagyon ritka, ha sikerül helyrehozni a kapcsolatot.

Sajnos ilyen esetben van az, hogy mikor elválnak, és az anya ottmarad a gyerekkel, akkor elkezdi rajta levezetni a feszültséget, mert addig sem tudott megbirkózni az anyasággal, amíg ketten voltak.

Egyszerűen az van, hogy nem mindeninek való gyerek. Vannak olyan párok, akik ketten működnek tökéletesen, ők így kerek egész.