Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Normális az, ha az exemet nem tudom elfelejteni? Kihat ez a kapcsolataimra?
Ez nem normális, le kéne végre zárni magadban a múltat és nem kifogásokat keresni!
Igen, ez természetesen ki fog hatni a kapcsolataidra, addig míg el nem engeded a múltat!
Mi lett a vége?
Amúgy felesleges új pasikat szivatnod addig, még végleg le nem zártad az exet. Mert úgy is ő jár majd az eszedben és hozzá hasonlítgatsz majd mindenkit, hiába lenne éppen az új pasi 100X különb az exednél te akkor is oda vágyódnál vissza. Engem is most szivatott meg így egy nő, voltam olyan hülye h belementem a játszmáikba. Nagyon jól indult, odavolt értem csaj, az exe meg egy tahó alak, de persze mikor megtudta h velem van a nő, egyből rákapcsolt, meg visszacsinált volna mindent, persze voltak jelek a csaj részéről is, túl sokat témázott róla, pedig az elején azt állította,hogy lezárta és nincs értelme folytatni vele, mert nem működik.
A vége az lett, hogy egy-két aprócska nézeteltérés után szakított velem, mint utólag kiderült rögtön vissza is ment az exhez, már aznap este nála volt, erről szólt az egész végül h hozzá mehessen vissza, ezért indokokat gyártott magának. Évek óta ilyen értelmetlen se veled-se nélküled kapcsolatban voltak, vagy 10X szakítottak már és összejöttek újra, de több hónapos kihagyások is voltak köztük, semmi jövője a kapcsolatuknak, de azért erőltetik mert balfék mindkét ember.
Hatalmas csalódás és pofon volt ez nekem, mert én viszont már szerettem a csajt, óriási kib*szásnak éltem meg, gusztustalan az ilyen. Szóval ne szórakozz senki érzelmeivel addig amig el nem felejted az exed.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!