Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mást hogy vert át az első nagy szerelme és hogyan dolgozta fel? 23l
Az első nagy szerelmemnek én is csak szexre kellettem volna.
Azért nem akart többet mint később megtudtam mert még az exét siratta. Én csak felejtésre kellettem volna.
Szerencsére hamar észrevettem ezt és nem feküdtem le vele.
Nem tetszett neki. Értetlenkedett. :D
Volt a pofájàn bőr (bocsánat az alpári stílusért) ezt mondani nekem, hogy "Eddig akárkit megkaptam akit akartam kivéve téged".
Kb. 2-3 év kellett a felejtéshez.
Azóta se beszélünk.
Állandóan azzal vádolt, hogy megcsalom, a féltékenységi rohamai az őrületbe kergettek. Ez is ahhoz vezetett, hogy 4 év után szakítottunk. Rá másnapra összejött azzal a lánnyal, akivel már egy ideje csalt.
Én a kapcsolatban kb. fél évet szenvedtem, meg még szakítás után egy keveset, sikerült feldolgozni és továbblépni. A probléma csak ott van, hogy egy közeli rokonom állandóan felhozza témának, pedig évek teltek már el.
22L
Felejtésre kellettem neki, meg más lányok is:)
Azóta is próbál velem haverkodni, amit úgy tesz, hogy ócsárolja a mostani barátomat.
Szánalmas, egész tavaly nyáron sírattam.
18L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!