Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit kezdjek az ilyen anyósjelölttel? Mi lesz később?
Kezdeném ott, h az a párom anyukáját kiismertem olyannyira, h tudjam, h nem egy őszinte ember. Mindenki szemében mutatja a szépet, majd ha eltűnik a környezetéből, akkor megy a kibeszélés. A sógornőmnek való mikor ott volt náluk amikor én is, akkor is az anyuka jó pofizott, majd miután elment a csaj, ment a kibeszélés...
A barátom ott volt nálunk péntektől. Vasárnap kitalálta, h csak másnap megy haza, mert hát mit csinálna otthon, inkább velem van. Felhívta az anyukáját mellettem, h ne várják, majd holnap reggel megy haza.
Este 10 órakor míg a párom zuhanyzott, hallom, h csörög a telefonja. Láttam, h az anyja. Mire felvettem volna, addigra letettem. Újra hívott, felkaptam a telefont, h fiát nem tudom adni, mert zuhanyzik. Nem szólt bele senki, csak háttérzajt hallottam. Megijedtem, azt hittem valami történt vele, ráadásul ilyen későn hívni... Folyamatosan hallóztam a telefonba, de nem szólt bele senki. Letettem és éppen jött a barátom. Mondtam, h hívja fel, mert nekem nem szólt bele és lehet valami történt. Felhívta, majd az anyja nagy hanggal: HOL VAGY KISFIAM???!!! A barátom, h hisz délután mondta, h nem megy haza. Anyja csak a maga igazát fújta, h nem mondta. Szerencsére minden rendben volt vele.
Másnap reggel 8-kor csörög a telefon. Az anyósjelölt hív, h leesett munkában a lépcsőn és SZERINTE beszakadt a feje. Nem vagyok orvos, de szerintem ilyen esetben erősebben vérzik az illető és egyből gyors mentőt hívnának. Gondolom nem lenne annyi idő, míg a fia fél órás út alatt oda ér, majd fél óra a kórházba. Persze a kórházban kiderült, h semmi baja nem történt, csak púp lett a fején... Komolyan, nem akarok senkit sem megvádolni szimulálással, de szerintem ez túlzás már... Hogy kezeljem a stílusát? Valakinek tapasztalatok?
Nehéz lesz bárhogy is változtatni a helyzeten, sajna vannak ilyen anyósok, ismerőseim körében is, és csak azt hallom hogy nem tudnak mit kezdeni vele. Egy idő után csak veszekedéseket idéz elő a pár között az anyós viselkedése.
(Egyébként az "Anyád napja" című film is kb erről szól, nézd meg:D )
A párod mindenképp álljon ki melletted, és ne hagyd hogy az anyós miatt esetleg vitázzatok, csak finoman célozgass az anyós viselkedésére. Próbáld elfogadni, nem törödni vele...
"Anyuka, ne vinnyogjon már állandóan, mert qrvára idegesítő".
Egy ilyen mondat után többet már nem is kell vele beszélned, garantálom.
Az anyós olyan, amilyen, őt valószínűleg nem lehet megváltoztatni és nem igazán tudsz rá hatni.
A kulcs az, hogy a párod hogy viszonyul hozzá. Képes (lesz)-e függetlenedni, megtartani tőle az "egészséges távolságot", és ha kell, helyre tenni, egy adott vitában ellene és melléd állni? Ha igen, akkor rendben lehet, mert csak annyira fogja engedni az életetekbe avatkozni, amennyire még nem zavaró vagy káros. Ha a párod hagyja magát manipulálni és marad anyuci pici bólogatójános fia, akkor bizony baj lehet, könnyen előfordulhat, hogy megpróbálja ellened fordítani.
Hány évesek vagytok? Miért kell a párodnak bejelenteni ilyen szinten,hogy mikor megy? Nyilván ha várja otthon az anya,akkor szóljon,hogy bocsi holnap megyek, ne várj.De nem kell ennyire túlragozni, már jó hogy nem kell engedélyt kérnie,hogy maradhat -e.
Ha összeköltöztök utána figyelj oda,hogy ne engedjétek túlságosan belefolyni az életetekbe. Pl ne legyen neki kulcs odaadva, ne legyen átjáróház a közös otthonotok stb..
Én sem értem, h miért kell őt zaklatnia az anyjának , főleg ha velem van.. amit jól tudnak.. én ha náluk vagyok, akkor anyu max az interneten ír rám ha valamit szeretne kérdezni, nem hivogat össze-vissza feleslegesen.
Az összeköltözés esetén meg nálam lesz 1-2 szabály amihez valószínű nincs hozzászokva, mert a párom testvérének már családja van, pici gyerekekkel, és volt h az édesanyuka hétköznap beállított hozzájuk este 7 órakor, amit nálam meg nem fog csinálni...
Én 22 vagyok, a barátom 24... És én sem értem, h anyukának miért kell mindenről tudnia.. Másnap megy haza, kész! Meg ha nem is jelenti be, de nem érkezik haza, akkor gondolhatja h hívom egyből ha baj történt -.-
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!