Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Azért viselkedhet így, hogy ne szeressen mégjobban belém?
Tudom, hogy ő is vonzódik hozzám, elég közel is kerültünk egymáshoz az utóbbi időben, de már többéves kapcsolata van, és nyilvánvaló, hogy nem fogja miattam dobni.
Ti kerülnétek valaki annak érdekében, hogy ne szeressetek mégjobban bele,mert nem szabad? Megöl a hiánya,mert tudom hogy ő is azt érzi,amit én.És miután már közel kerültübk egymáshoz, a következő naptól kezdve ugyanazt láttam a szemében amit eddig, de már nem keresi a társaságom, és próbál távol maradni tőlem, kisebb nagyobb sikerrelt.
Ti viselkednétek így hasoló helyzetben, hogy elfelejtsétek a másikat?
Kezdeném azzal, hogy a több éves kapcsolatába nem volna szerencsés bekavarni akár vonzódik hozzád, akár nem! Oka van annak, hogy onnan még nem lépett ki. Nem tudom mit értesz a "közelebb kerültünk egymáshoz" alatt, de ha csak nem elégszel meg a szerető szerepével, akkor ennél sokkal közelebb kerülni már nem fogtok.
Legokosabb az lenne, ha face to face egymás el állnátok és köntörfalazás nélkül rákérdeznnél, hogy valójában mit érez irányodban, mert észrevetted, hogy mostanában kerül. Ennyi. Jó eséllyel egyenes választ kapsz rá ami alapján eldöntitek majd a hogyan továbbot. Amennyiben kitér a válasz elől, nem érdemes szenvedni, várakozni, reménykedni. Felesleges köröket okos ember nem fut.
Novelted az egojat. Nincs szuksege rad es eldobott. Nez maganak rgy kovetkezo hoditasi lehetoseget. Ez tipikus foglalt pasiknal.
N
A pasik menekülnek ilyen helyzetekben sztem. A jelenlegi kapcsolatában biztonságban érzi magát,és nem akar kilépni a kényelemből. De ha esetleg jobban összehangolodnátok,lehet nem kéne sok nekik a szakításhoz. Ha ő nem dönt nem fogtok közelebb kerülni egymáshoz. Esetleg ha vannak olyan programok (akár céges) akkor próbálj vele barátkozni.
Nem hiszem h jelenlegi kapcsolatában boldog. Légy erős! :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!