Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek volt valami baj ezzel az elköszönéssel?
Tegnap beszélgettem egy sráccal, akivel már kb. fél éve egyszer szintén beszélgettem, de valahogy megszakadt a kapcsolatunk. Tegnap rám írt, megint tök jól elbeszélgettünk, de nekem menni kellett aludni, és írtam neki, hogy "én most megyek, de örülök, hogy beszéltünk". És elköszöntünk, és azóta nem írt.
Lehet, hogy úgy vette ezt, hogy többet nem akarok vele beszélni? Vagy szerintetek miért nem ír?
L/20
Mit kell ezen már megint kombinálni?
Nem volt még rá ideje, hogy írjon neked, lehet, hogy dolgozik, vagy mit tudom én, lehet, hogy nem lóg egész nap a neten, majd este beszélgettek.
Semmi baj nem volt ezzel a köszönéssel!
Van egy erôteljesebb lerázás szaga (sem indoklás, hogy miért, sem annak felvetése, hogy szívesen folytatnád ezt máskor is), és ugye neten keresztül nincs hangsúly, ami segítene ezen.
Szóval ja, simán vehette úgy, hogy te most lekoptattad - de legalábbis szinte tuti, hogy felmerült benne ez a lehetôség is,
Ha biztosra akarsz menni, hogy nem érti félre, akkor a legegyszerûbb, ha most meg te írsz rá - még jól is fog neki esni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!