Mit szólnátok ha kiderülne, hogy a párotok a fizetésének kb 8%-át az exének szokta adni?

Sok mindentől függ... pl. meddig voltak együtt, amíg egy pár voltak, együtt éltek-e, mióta mentek szét, stb.

El tudok képzelni olyan helyzetet, amikor sokéves együttélés után az egyik fél élete anyagilag ellehetetlenül, elvált nőként megéltem, hogy a korábban közösen vezetett háztartást hirtelen egyedül kellett fenntartanom, és a költségek nem feleződtek... az exem egy ideig még fizetett a rezsibe, már csak azért is, mert jópár évig élt az én lakásomban "ingyen".

Ha a másik oldalon lennék, az új pár helyzetében, akkor megkérném a párom, hogy idővel szüntesse be a támogatást, és biztassa arra az exét, hogy álljon meg a maga lábán, mert ha közös jövőt tervezünk, akkor ez tarthatatlan lesz.

HA nincs gyerek, akkor a pasi gyakorlatilag egy érzelmeket nem igénylő ingyen bankautomata a nő számára.

Én hülyének tartanám, de nem szólnék neki, hadd szenvedjen.

Mennyi pénzed van? Megveszem.

Helyzettől függ.

1. Egyáltalán tudja-e nélkülözni ezt az összeget?

2. Milyen körülmények között szakítottak? Pl. az exnek nem volt hova mennie, de nem akartak a közös háztartásban maradni, és ezt csak így tudták megoldani, épp munkanélküli volt, de azért próbál kimászni, és a segítség csak addig tart, amíg ez sikerül.

3. Esetleg valami tartozást törleszt az exnek, vagy vele közösen így.

4. Vagy az ex egyszerűen csak visszaél a másik jóindulatával.

stb...

Nem mindegy.

Tudom, hogy manapság nem divat az empátia, meg a másik ember tisztelete, és azonnal utálni kell mindenkit, aki nem az érdekeinkkel egyezően gondolkodik, vagy viselkedik, de most nekem erről a Kis hercegből a róka szavai jutottak eszembe:

"Felelős vagy azért, amit megszelídítettél."

Engem konkrétan hülyének néztek, mert a szakítás után nem löktem ki az utcára az exemet, hogy boldoguljon, ahogy tud, hanem toleráltam a jelenlétét, amíg meg nem tudta oldani a lakhatását, és még utána is bőven maradt nálam holmija. Évekbe telt, mire véglegesen el tudott cuccolni, azért egy hosszú párkapcsolatot nem lehet egyik pillanatról a másikra lezárni, ezer szállal kötődünk a másikhoz, még ha az érzelmi kötelék már el is múlt. (Közös baráti kör, egymás családjaival kialakult kapcsolat, stb.) Aztán évekkel később, amikor nekem volt szükségem segítségre, ő támogatott. Attól, hogy számos tényező nem működött a kapcsolatunkban, még megtanultunk egymásra támaszkodni az évek során, és mivel ez a része többé-kevésbé jól működött, értelmetlennek láttam beszüntetni. Nem vagyunk baráti kapcsolatban, nem egymással osztjuk meg az örömeinket, bánatainkat, de időről időre előfordul, hogy nyújtunk egymásnak olyan segítséget, amit más nem tud. És én büszke vagyok arra, hogy nem köpködünk egymásra attól, hogy már nem vagyunk egy pár. A világ nem fekete, vagy fehér, hogy csak szeretni, vagy gyűlölni lehet valakit. A kettő között még számtalan árnyalat létezik.