Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért tartja so férfi a mai napig természetesnek hogy csak a nő feladata főzni?
Sőt még az összes házimunka is? Annak ellenére hogy a nő is ugyanúgy egész nap dolgozik?
Ha háztartásbeli az más téma, most azokról a párokról beszélek ahol mindkét fél dolgozik.
Hát én nem tudok főzni, úgyhogy ez van. Próbálkoztam már vele, de totál tehetségtelen vagyok, mindent odaégetek, elrontok, rossz ízű lesz, stb, és még fantáziám sincsen hozzá, úgyhogy inkább feladtam.
De én a pasitól sem várnám el, hogy ő főzzön, ha akar főz, ha nem, akkor nem. Én nem halok éhen, szóval mindegy.
Tény, hogy én még diák vagyok, lehet, később, máshogy lesz.
Azért betonozni meg pl füvetnyirni nem kell minden nap! A pasi ugyan úgy vegye csak ki a részét mindenbe. Pl akik panelba ott nem kell fátvágni,mégis sok a lusta férfi.
Majd ha eltart (amit soha nem engednék),akkor megcsinálok én mindent,de addig ugyanúgy áljon neki a férfi is!!
N24
Gondolom, mert bénák, és nem tudnak egy karfiollevest megfőzni borsófőzelékkel és fasírttal, két pelenkázás között fél 6 fél hét között.
Én azon töprengek ilyenkor, hogy anyukától egy másik anyukához menekülnek, ha nincs nő a közelben, meg kéthetes zoknit, és gatyát viselnek?
Édesanyám egész életemben részmunkaidős volt, apa tartotta el 80%-ban a családot. Cserébe anya főz mindig és anya végzi a házimunkák bő 80%-át.
Ezt a modellt láttam otthon és nagyon jól működik, a szüleim is jól megvannak már több mint 25 éve. Én is szeretném hogy jó fizetésem legyen (erre minden esély megvan) és olyan nőt szeretnék találni, akivel ugyanezt a már jól bevállt modellt tudom alkalmazni.
Anyukám is kedves, törődő, gondoskodó, házias természetű nő. Belsőre ilyen alap dolgokban hasonló tulajdonságú lányok érdekelnek majd hosszabb távú kapcsolatra, megállapodásra.
Amúgy én például szeretek főzni magamra (a fősulin ezt muszáj voltam megtanulni) és mostani fejjel pl én szívesen főznék néha, nem is olyan ritkán.
22/F
17-es tudod hol bukik meg ez az egész? Abban a régi "jól működő" világban egy pasi nem igazán tehette meg, hogy egyik nap gondol egyet és kidobja anyukát meg a két gyereket a híd alá. Eleve nem lehetett elválni, de óriási szégyen is lett volna. Ma mi tartja vissza apukát, hogy friss husi után nézzen? Semmi! Kedves melegszívű, otthonülő "főállású anyukának", legyen mondjuk már 30-40 éves, aki egy percet nem dolgozott még életében, nulla végzettség, ezek után mi lehetősége van? Hazaköltözik a szüleihez, ha tud, vagy megy a hajléktalan szállóra?
A TE saját érdeked, hogy megállj a saját lábadon, mert nem tündérmesében élünk, ahol mindenki boldogan él amíg meg nem hal.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!