Csak szerintem sokkal könnyebb élni úgy, hogy van egy szerelmed akihez oda tudsz bújni ha fáj valamit?

imádja a csajom, amikor pótmamának használom

:)

Nekem erre tökéletes a kutyám is, vagy a legjobb barátom, vagy a családom. De persze egy kapcsolat az más. :)

Én el se tudom képzelni...

Én elvoltam egyedül is, de egy idő utàn bizony kínzott a magàny. Ez egy olyan dolog amin se csalàd se baràtok nem tudnak segíteni, mert egy tàrs teljesen más érzést ad. Ha csak arra gondolok, hogy nem egyedül kell a hideg àgyba feküdnöm, hanem azzal akivel szeretjük egymàst, màris jobb kedvem lesz. Egèsz más úgy hazaérni, hogy tudod nem az üres hàz vár, mert nemsokàra Ő is jön, ölelkezünk, megbeszéljük kinek milyen napja volt, eszünk, sorozatot nézünk, együtt megfürdünk stb...Èg és föld ahhoz képest milyen egyedül lenni.

Attól, hogy nincs párod még nem kéne, hogy egyedül legyél. Egy jó család pl szerintem sokkal tartósabb és biztosabb mint egy párkapcsolat.

Én nem tudok elképzelni magam mellé egy másik embert. Vannak barátaim, de az egyetlen szerelmem az alkotói magány. A fájdalmat, az örömet, a haragot vagy akár az ürességet beleviszem a festészetbe, rajzolásba, írásba, és akkor feloldódom a flow-ban. De sokszor már az is elég, ha fejben tervezek, vagy zenét hallgatok (akár azt is csak fejben).

Azt hiszem, kapcsolatfüggőségnek hívják az ilyet, amikor egyedül nem vagy képes megbirkózni az élet kihívásaival. Akinek ehhez partnerre van szüksége, mert amúgy kisebb nyomás hatására kártyavárként omlik össze, az bizony társfüggő. Oké, értem én, hogy civilizáció, meg társas lények vagyunk, meg élj együtt és dögölj egyedül, de gondolom pisilés közben azért nem tartják a farkad ezen "ideológiákat" alapul véve.