Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Melyikünk értelmezte helyesen a szituációt?
Egy héttel ezelőtt a barátom felvetette, hogy mikor megyek vissza
vasárnap az albérletbe másik városba, kikísérne a vonatállomáshoz.
Mondtam neki, hogy inkább ne mert nem akartam megint elérzékenyülni, de
legbelül vágytam rá. Este azt beszéltük meg, hogy mivel másnap csak délután megy a vonat, így előtte még beszélünk a dologról. Másnap nem kelt fel időben, csak mikor már a vonatom is elindult, így nem jött ki elém és nem is tudtunk beszélni előtte, így csalódott voltam, de a
történteket megbeszéltük és a barátom mondta, hogy meg fog lepni az állomáson máskor.
Következő héten visszamenetelkor ismét vártam, hogy ott lesz, bár nem beszéltünk meg semmit ezzel kapcsolatban (én nem is gondoltam, hogy meg kéne, mivel a meglepetés pont erről szól) és eléggé csalódott vagyok, mivel nem jött el,
amit a barátom nem ért teljesen, mert ő meg akart lepni, de egy másik időpontban.
Melyikünk értelmezte helyesen a szituációt?
A kérdés mindkettőnk által közösen írt, úgyhogy nem az egyik fél elfogult oldala.
A máskor meglep nem azt jelenti, hogy a következő alkalommal lep meg :).
Amúgy egyikőtök sem értelmezte helyesen, mert félreértettétek egymást. Fogalmazzatok pontosabban, és akkor nem lesz gond legközelebb :).
Félreértettétek egymást.
Amúgy a legelején hibás vagy.Máskor ha valamit akarsz,akkor ne az ellenkezőjét mondjad.Nőként írom,hogy néha az Isten nem igazodik ki némelyik nőn.Te is egy ilyen példány vagy,hogy elvárod a gondolatolvasást,aztán a pasi meg nem tudja eldönteni,hogy mit is akarsz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!