Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Azt mondta, hogy szeret. Ezek...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Azt mondta, hogy szeret. Ezek szerint hazudott?

Figyelt kérdés

Kb négy hónapig ismerkedtünk, de még nem mondtuk ki, hogy járunk. Ennek ellenére sokszor már úgy viselkedtünk, mint akik együtt vannak, beszéltünk is róla csak én még nem éreztem magam biztosnak. Ő mondta többször is, hogy szeret, de nem éreztem azt, hogy komolyan gondolja. Sokszor nem úgy viselkedett velem, mint akinek igazán fontos lennék, és így én nem mertem belevágni egy kapcsolatba. Ezt meg is mondtam neki, hogy ha így van akkor inkább hagyjuk, mert nekem így nem jó. Nem érintette rosszul ahogy láttam rajta, úgy volt vele, hogy ha én ezt akarom, akkor legyen. Azóta nem is keresett.

Ezek szerint biztos csak hazudta, hogy szeret. Szerintetek is?


2016. márc. 17. 12:11
 1/4 anonim ***** válasza:
38%
de szeret,keresd fel higyj nekem
2016. márc. 17. 12:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
60%

Lehet hogy most is szeret, csak te ezt nem viszonoztad, és van annyira tapasztalt, hogy nem vesztegeti az idejét Veled feleslegesen.

Egy kapcsolat kölcsönös érzelmeken alapul, ha egyoldalú az inkább egyfajta rajongás. A viselkedése mindent elárul, ez elején nagy hévvel próbálkozott, hogy megnyilatkozzon feléd, neked ez nem volt meggyőző, azután elgondolkozott azon, hogy vajon érdemes-e küzdeni a kapcsolatért, majd úgy döntött, hogy felesleges, és eleresztette az egészet. Mivel nem búcsúzott el ez arra utal, hogy bizony maradt benne némi sértettség (és egyben arra is, hogy volt valami érzelem mögötte), biztos lehetsz benne,hogy soha többet nem fogsz róla hallani.

A srác realista volt, nem biztos, hogy bármiben is hibázott!!!

38F

2016. márc. 17. 12:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:

Ebben a kapcsolatban csak te viselkedtél furán.Ő várta a kölcsönösséget,de hiába és emiatt ő is elbizonytalanodott.

Most neked kellene lépéseket tenned,hogy mentsd a helyzetet ha egyáltalán szeretnéd,hogy ebből még legyen valami.

Ha érzelmeket mutatnál felé akkor a fiú is új erőre kapna.Elcsüggedt,de miattad.

2016. márc. 17. 12:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:

Most ha valaki teper érted és te is benne vagy a dologban, azért 4 hónap alatt valami jelét igazán adhattad volna ennek, nem pedig ez a kérdőre vonás. A fiú helyében kb ugyanezt csináltam volna, hiába is gondolnám komolyan?

Mit vársz? Hogy majd ezek után tovább ostromoljon? Ezt szokta a legtöbb lány úgy nevezni, hogy nem ért a nemből.

2016. márc. 17. 12:35
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!