Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nem értem, miért kell folyton anyucinál ücsörögni. Beszéljek a barátommal?
A barátomnak annyira fontos a családja (vagyis anyuci), hogy gondolkozom rajta, hogy beszéljek-e vele erről. Ő minden héten szalad haza, ha ráérne, többször is menne, pár hetente pedig összeül az egész család, ahova engem is mindig hívnak. Rendes, kedves emberek a szülei, de én egy percét sem élvezem ezeknek a látogatásoknak. Sokszor kikötöm előre, hogy pl. legkésőbb este 10-kor menni szeretnék haza, erre negyed 11-kor a pillantásomra felkiált, hogy "jaj, tudom, megyünk már, megyünk" ami persze vérciki.
Nem értem azt sem, ő MIÉRT szeret annyira odamenni, hiszen ő sem tud velük igazán jól beszélgetni (legalábbis, amikor ott vagyok, nem úgy látom). Az anyja elmeséli, mi van a munkahelyen, milyen volt az unokákkal a hétvégén, ő megjavítja nekik a tévét, vitázik a politikáról az apjával, aztán kap egy hétre való kaját és ennyi.
Még érdekes lehet, hogy csak 30 évesen költözött el otthonról (még nem lakunk együtt), de a mindennnapokban nem "anyuci pici fia". Nagyon házias, önálló, nem hasonlítgat az anyjához vagy ilyesmi. Csak persze nagyon háklis bármilyen kritikára a családjával kapcsolatban.
Én látom rosszul a dolgokat és ő a normális?
26L, 34F
Bocsi,de nagyon csak be...ne ha a párom kiakadna rám azért mert megyek a szüleimhez. Nekem is fontossak és többet megyek hozzájuk mint a párod,ő nem mindig jön velem pedig jóba van a családommal. Őis sokat megy az anyjáékhoz és? Menyjen csak. Attól h valakinek van párja még nem szabad elhanyagolni a családot és a barátokat sem.
Ahogy írtad,őnálló és nem anyuci pici fia. Ak hol a gond? Az h 30évessen költözött el othonról...mért költözött volna el,ha nem volt rászorúlva!
Hol olvastad, hogy nincs más program? Minden hétvégén szombat-vasarnap a szülőkhöz, még csak az kéne:D
Nem, én pár hetente vagyok ott, a barátom kb. hetente, de szeretné, ha szívesen és gyakrabban mennék oda - ezért várom a választ a kérdésre, hogy normális-e, ha én egyszerűen NEM SZERETEK ott lenni.
Sok népnél SZENT a család. Talán mi magyarok családcentrikus, de nem az a túlzásba vivő fajta vagyunk. Az semmiképp nem kifogásolható, ha valaki közel él a szüleihez, és hetente meglátogatja őket. Édesanyám 80 felett is a kisfiának tekintett, pedig már 50 felett voltam. Elmondta az útmutatását, én rábólintottam, és a legötbb dolgot csináltam, mintha nem mondott volna semmit!
Egy 80-85 éves Édesanyával nem pörölni kell, hanem békében szeretetben élni! Van abban lehetőség amit az a hozzászóló írt aki azt mondja pótapa pasid van. Pedig nekem is volt pár kapcsolatom jóval fiatalabb nővel! Tehát a család szeretete normális, és az a nem normális, ha valaki képtelen az anyjával, apjával normális kapcsolatot fenntartani! Gondolkozz el inkább azon, hogy lesz-e közöttetek szorosabb a kapcsolat, mert ha jól értettem külön éltek. Ha összebútoroznátok, sokkal többet lennétek együtt. De lehet hogy ezt ő sem akarja, mert nem látja a békés együttélés lehetőségét, nem értékel annyira, hogy veled éljen, illetve bármi más okból. Az is kérdés, hogy a szexben otthon vagytok-e, mert ha nem elégülsz ki, jogosan vagy elégedetlen!
Nekem is fontos a család, de az Öcsémnek is nekem is, amikor volt párunk még gyerek előtt, akkor azért igenis fontosabb volt a párunk, ami nem azt jelentette, hogy hetekig rájuk se néztünk. Nekik is megvan a maguk élete, sosem várták el, a túl sűrű nekik sem lett volna jó.
Azt én abnormálisnak tartom, hogy az exem aki 63 éves lesz, szintén az anyjához ebédelni szinte naponta(!), de ő anyuci pici fia volt és marad mindig is. Én évente ha 2-3x láttam, mert olyan körülmények között élt évekig egy hajléktalant befogadva, hogy hozzányúlni sem mertem semmihez.
Szóval szerintem amennyiben nincs közös programja a szülőkkel, akár csak úgy hogy együtt beszélgetnek, hanem csak egy kimondatlan "elváráson" alapszik és megszokássá fajult (márpedig nagyon úgy tűnik), akkor nem, nem normális.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!