Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek illett volna legalább valamit visszaírnia?
Figyelt kérdés
Segítettem egy csajnak, hogy ne bukjon meg a vizsgáján, és megjegyeztem, hogy ez egy ingyen sör lesz. Utána mondta, hogy ezért egy sör kevés, mert túl sok múlott rajta, kérdezte, hogy cigizni szoktam-e, mondom, nem. Azt válaszolta, hogy akkor nincs ötlete, de majd fizet nekem egy sört. Nem voltunk egyedül, így nem tudtunk tovább beszélni, de este felvettem őt fb-ra ismerősnek, vissza is igazolt. Írtam neki, hogy nem vártam el semmiféle viszonzást, legfőképpen nem szexuális célzatút, de ha komolyan gondolja, hogy eljön, akkor természetesen lehet szó sörözésről, én örülni fogok. Azt is megírtam, hogy természetesen mondhat nemet is, nem lesz semmi retorzió. Láttam, hogy látta, amit írtam, de nem reagált semmit, már napok óta. Őszintén szólva rosszul esik, hogy válasz nélkül hagyott, mondjuk így is értem a lényeget, viszont tény, hogy egyébként szívesen megismerkedtem volna vele, ha úgy alakul, de minimum 1-2 órát eltöltöttem volna vele egy beszélgetés keretében. Csak hát ez azt erősíti meg bennem, hogy nem szabad megbízni senkiben, és hogy manapság semmit sem jelent az embereknél az, amit a saját két szemedbe mondanak, mert kapásból áthúzzák. Jó, biztosan naiv voltam, de ha olyan lettem volna, akkor nem segítek neki, és ezért is jólesett volna, ha tényleg állja a szavát, vagy legalább ír valami elutasítást. Egyébként azt sem igazán értem, miért halnak bele egyesek abba, hogy pl. beülnek valakivel valahová, és mondjuk elbeszélgetnek, hiszen ez semmilyen téttel sem jár.2016. febr. 7. 20:36
1/18 anonim válasza:
"Majd fizetek neked egy sört"
Áruld már el ez miért is volt "szexuális célzatú"?
2/18 anonim válasza:
Csodálkozol hogy nem ír? Minek kellett szexet emlegetni?
3/18 anonim válasza:
Én sem írtam volna vissza. zavarba és kényelmetlenül éreztem volna magam, hogy neked egyáltalán eszedbe jutott ,hogy szexuális szolgáltatást tennék ezért.
4/18 A kérdező kommentje:
Végül is ő mondta, hogy ehhez egy sör kevés, és hogy akkor nem tudja, mi legyen, én csak azért írtam neki ezt, nehogy azt gondolja, hogy olyasmi lesz ez, mint a diákokkal visszaélő emberkék sztorijai. Nem akartam rosszat, csak szerettem volna, ha tudja, hogy nem azért akartam elmenni vele bárhová is, hogy utána árthassak neki, és ne értse félre, hogy rá akarom vetni magam.
2016. febr. 7. 21:01
5/18 anonim válasza:
Bocsi, de ezt csak te szúrtad el.
6/18 anonim válasza:
Nem értem. Sörről volt szó. Semmi olyanról nem volt szó, hogy ő bárhova is menne.
7/18 A kérdező kommentje:
Tudom, hogy elszúrtam, de nem akartam rosszat, csak attól féltem, hogy úgy fogja gondolni, hogy a sörözés csak a kezdete valaminek, és majd esetleg többet akarok majd. Csak biztosítani akartam arról, hogy nincsenek rossz szándékaim, és nem vagyok olyan, mint akikről sztorik keringenek, hogy mit kérnek a segítségért. Idősebb vagyok nála, ezért féltem attól, hogy mit fog hinni. Elrontottam, bocsánatot kérek tőle, megpróbálom megmagyarázni, hogy miért hibáztam, és eltűnök, végül is ez a legjobb megoldás.
2016. febr. 7. 21:23
8/18 anonim válasza:
Szerintem a lány csupán annyira gondolt hogy ha buliba összefuttok akkor vendége vagy egy italra jelen esetben sörre. Vagy vett volna neked cigit. Nem feltétlen beülős-sörözős-beszélgetős estére számított, sőt lehet eszébe se jutott, te meg még belevitted a szexuális célzatú dolgot, na azt kár volt. Szerintem hagyd rá, ne magyarázkodj tovább, csak rontasz a helyzeten. Ha meg akarja neked hálálni a segítséged úgyis megfogja. Nem tettél semmi rosszat.
9/18 anonim válasza:
Szerintem se magyarázkodj, mert csak rontasz rajta. A szexet felhozni valóban nem volt jó ötlet, ha nem vagytok olyan kapcsolatban, de egyértelműen bunkóság nem válaszolni. Max elviccelhette volna, de helyette bunkó fapina volt.
10/18 A kérdező kommentje:
#8: Nem bulira gondolt, konkrétan megmondta, hogy hol ejthetnénk meg a dolgot. Én csak azt szerettem volna, ha tudja, hogy nem kell tőlem tartania, én nem vagyok olyan, aki ezt kihasználva többet akarna kicsikarni. Végül is írtam neki az előbb, hogy idióta voltam, mert rosszul fogalmaztam, és féltem, hogy engem is olyannak fog gondolni, aki visszaélne a helyzettel. Bocsánatot kértem tőle, és megírtam, hogy nyugodtan letilthat vagy törölhet, bár még ezt sem érdemlem meg. Hibáztam, vállalom a felelősséget, és őszintén bocsánatot kérek, ennél többet nem tudok tenni. Ebből már úgyse lesz semmi, szóval akkor annyi a minimum, hogy bocsánatot kérek, és megpróbálom megmagyarázni, így legalább tisztább lehet valamivel a lelkiismeretem.
2016. febr. 7. 22:03
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!