Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Jogos lenne a szakítás? Ti hogyan látjátok?
Barátnőmmel lassan két éve vagyunk együtt. De egyszerűen nem értem, azt a kérdést amit ki tett ide. Akkor nagyon össze voltunk veszve, de én akkor sem tartom ezt kifogásnak. Azt írta ki.: Párkapcsolatra vágyik, fiú barátokra és kalandokra. Én azt hittem, korrektek és őszinték vagyunk egymáshoz. Én nem kértem tőle, sokat csak azt hogy őszinték legyünk egymáshoz. Én elmondok neki mindent, és azt hittem ő is nekem. Volt hogy mondtam neki, hogy ismerkedhet mással én is ismerkedem. Én tényleg vágytam arra, mert fiatal vagyok. Ő kicsit idősebb nálam, de hamar-rá döbbentem arra hogy nála, jobb senkivel sincs a szex. Ott volt, a lehetőség miért nem tette akkor? Nem nem arról van szó, hogy megcsalt volna . De ha a kalandokra vágyik, akkor tegye azt amit szeretne és vágyik-rá. Nem kötelező nekünk, párkapcsolatba lenni, miért nincs benne annyi hogy a képembe mondja? Talán azért, mert fél attól hogy máshogy fogok-rá tekinteni? Azt is meg értem, hogy nincs szexuálisan tapasztalata. Én vagyok neki, az első szexuálisan zaklatták és nagyon nehéz volt, szexuálisan kiteljesednie neki. Az a helyzet, hogy anno is másokkal volt elfoglalva. Hogy ide oda mennek, hogy mekkora k rva az a nő. Nem egyszer mondtam neki, hogy ne mással foglalkozzon hanem saját magával. Mert szerinte, a r bancos kinézetűek, viselkedésűek becsülik. Olyan is volt, hogy felkínáltam neki, hogy hármasozunk. Másik nővel belement, de ott sem akart teljesen le vetkőzni. Melltartó, bugyit magán hagyta. De másik férfibe meg nem lenne benne. Idézem amit nekem mondott.: Nekem nem kell más férfi, nem kívánok más férfit.
idézem.:
Hármasról pedig.: Nem mert én nem vagyok olyan nő. Utána nem érezném magamat jól.
"Beszélgettem vele, azt mondta hogy akkor össze voltunk veszve. És amikor ő ezt a kérdést tette ki. Akkor én is csajoztam, de nem ebben van a lényeg."
Akkor mi a lényeg?Nem gondolod,hogy csak a te szemszögedből nézed a dolgok állását?Neked lehet bármit,de ő nem írhat ide akármit?
Lehet,hogy pipa volt rád és azért írta ki.Nem mindegy már miért?
Veled van az a lényeg.Nem mással.
Majd akkor beszéljél bizalom vesztésről ha félrekefél és abban hazudik.
Hány évesek vagytok?
F40+
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!