Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Lehet köztük valami? Vészhelyzet!
Barátnőm jóban van egy nővel, aki mellesleg a nőket szereti, túl sokat vannak együtt és a barátnőm viselkedése megváltozott az utóbbi időben. Sokszor van ott nála a csaj, néha furcsállom is, hogy miért állít be hozzá fél 10-10-kor. Nem szoktam féltékenykedni, meg tényleg nem találok ki hülyeségeket, de kezdek félni, mert egyre gyanúsabban viselkednek. Egyszer volt olyan, hogy úgy volt, hogy együtt vacsorázunk a barátnőmmel, Ő főz, én viszek bort stb (szóval egy szép estét akartunk), de mikor elmentem hozzá, nem volt otthon senki, hívtam, de nem vette fel és aztán másnap közölte, hogy ne haragudjak, csak a "barátnőjével" iszogattak kicsit, meg megbeszéltek valamit. Eleve onnan ismeri a nőt, hogy komolyan foglalkozik a festéssel és a a volt rajtanárjának a barátja a csaj. Nagyon odavan érte azt hiszem és nem tudom, hogy csak én képzelek-e be hülyeségeket vagy tényleg nem alaptalan a gyanúm. Én megbízom benne, ne értsetek félre, de én vagyok mellette sokat és olyan, mintha ez a nő manipulálná. Ha szóba kerül, akkor szinte csodálattal beszél róla, de nem úgy, mint mikor egy barátnőjéről..(nem tudom jobban elmagyarázni). Tényleg lehet, hogy nagyon kedveli, csak nekem ez már így ilyen formában kicsit fura, szokott olyan lenni, hogy késő estig beszél "valakivel" telefonon vagy éjjel kap egy sms-t és olyat mond, hogy senki, csak az egyik barátnője (eddig azért nem csináltam belőle ügyet, mert az egyik barátnőjével közös projekten dolgoztak és azt mondta, hogy tőle kapja ilyenkor azokat az sms-eket, de annak már vége, a késői sms meg még mindig van). Valószínűleg nem elég érhető, hogy miért gondolok ilyeneket, de nekem fura a viselkedése, nagyon szeretném, ha alaptalan lenne, de én megérzem elég gyakran, ha nem stimmel valami és ez is egy ilyen helyzet. Szó szerint megőrül érte (és nagyon szeretném, ha nem abban az értelemben lenne), ha megemlíti a csajt, akkor olyanokat mond, hogy "A. nagyon különleges ember, A. csodálatos dolgot mesélt, A. nem érdemli meg, hogy szomorú legyen, muszáj vele találkoznom". Mostanában kevesebbet beszél róla, ritkán említi meg és azt is, ha találkoznak. Elsősorban lányoktól kérdezném meg, hogy a barátnőtökkel Ti is vagytok ilyen viszonyban? Vagy ez egy átlagos kapcsolatnál több? Meg azt is mondta egyszer, hogy a csaj azt mondta, milyen bámulatos ember és gyönyörű és hogy én miért nem mondok ilyet (nem egyszer mondtam, de figyelembe se veszi). Lehet, hogy hülyeség, de ti ezek alapján mit mondanátok? Ha én reagálom túl, az még a jobbik, de félek hogy van köztük valami más, ugye nem?
25/F
SAjnos ez nekem is gyanus!
az éjjeli smsek az még oké, de a randit igy lefújni, az már sok!
nekem is vannak nagyon jo barátnőim, éjjel is telefonálhatnak, én is azt mondom h csodálatos lány nem érdemli meg h szomoru legyen, de ennyi! lehet h csak azért idegeskedzs mert tudod, h a lány a lányokat szereti!
de a barátnőd NEM! eddig legalábbis ugy tünt, tehát nem hiszem h emiatt a csaj miatt változna meg a szexuális beállitottsága!
de az lehet h a csaj ugy gondol rá, mint potenciális jelöltre!
beszélj vele nagyon óvatosan, kérdezgesd h miért vannak ilyen jóba, és kérd h meséljen a lányrol, hátha az is kiderül h neki is van párkapcsolata és ez tényleg csak barátság!
Én a helyedben odafigyelnék rá! Amiket leírtál abból ítélve nagyon úgy tűnik hogy a nő befolyása alatt áll.Szerintem valami tuti nincs rendben. (De akár tévedhetek is.)
26/L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!