Ez így normális? F

Soha nem volt párkapcsolatom, de időnként hiányzik valaki az életemből, valaki akit szerethetek, és átölelhetek, megértjük egymást, és még sorolhatnám. De van az érmének másik oldala is. Sajnos olyan életszakaszban/élethelyzetben vagyok, ami bizonyos téren nem hiszem hogy lezárul. Egészségem nem 100%-os, és már soha nem is lesz az. Van 1 gyógyíthatatlan autoimmun betegségem, ami gyógyszerrel szinten tartható, de így is vannak időszakok mikor rosszabbodik és mikor javul az állapotom. Mellé még önbizalmam 0, mert a külsőm eléggé lerobbant a betegség miatt. Bizonyos szituációkban szorongások és pánikrohamok törnek rám, amiket sokszor elég, nehezen tudok úgy kezelni úgy hogy a környezetem ne vegye észre. Idegileg elég megterhelő lenne ez az egész, a másik félnek is, és ha nekem szar, akkor ne legyen másnak is az. Vagy ti másképp gondolnátok?