Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Exem mindig azt mondta, hogy nem azzal mutatjuk ki a szeretetünket, hogy odabújunk a másikhoz, vagy éppen megpusziljuk, vagy csak simán kedveskedünk neki vmivel. Illetve ilyeneket csak a 14 évesek csinálnak. Ez tényleg Így van?
Figyelt kérdés
Most komolyan egy felnőtt párkapcsolatban az a normális, ha meg sem ölelheted a másikat emberek előtt (nem ráakaszkodás, csak gyors ölelés), illetve az tesz valakit irtó jó pasivá, ha azt mondja a másiknak, hogy vettem volna neked ezt meg az, de nem vettem. Meg kisebb dolgom is fontosabb mint veled foglalkozni, illetve mikor ő jött a bélüléssel is mindig fontosabb volt h a haverjai hívták, mint én akivel elvileg az életét akarta leélni. Ezt nem értem. Ha körbenézek magam körül, csak olyan párokat látok akik simán megölelik egymást mások előtt, még az idősek is. Erre meg mi 20 évesen kinőttünk ebből? Nekem ő volt az első barátom, de arra szeretnék kilyukadni, hogy ez tényleg így a normális, hogy csak megyünk este a másikhoz, figyelmen kívül hagyva a másikat tv-t nézünk majd, mint aki jól végezte dolgát alszunk. Ez lenne a szerelem? Ha meg leállunk csak simán beszélgetni egy ellenkező nevű ismerőssel egyből pattog, hogy megcsalsz, holott nála voltak, gyanús dolgok. Komolyan ez a nagy áhított dolog amire eddig vágytam, mert ha igen akkor, inkább soha többet nem kell senki, mert egyedül is tudok tv-t nézni és ráadásul még jól is szórakozom közben, nem úgy mint vele.2015. okt. 27. 23:27
1/9 opened paradise válasza:
Nem véletlenül az exed.
A bújás kortalan :)
És nem mindenki ilyen.
2/9 anonim válasza:
Hogy lehet ilyen verebeknek barátnője, magam sem értem. Ezek a legjobb dolgok: bújás, ölelkezés, apró csókok. Ez egy se.ggarc.
3/9 anonim válasza:
Enek a fiatalembernek foleg csak szexre kellesz. Az intimitast es a meghitt kozelseget azert hanyagolja, mert valoszinu igy szocializalodott a pornofilmeken. Ne add fel, nem minden ferfi tekinti a noket hasznalati targyaknak, vannak romantikusak is.
5/9 anonim válasza:
Ebből nem lehet kinőni. Vagy sérült lelkületű, vagy szimplán nem is szeret téged.
6/9 Fish1 válasza:
Nem, a szerelem nem ilyen. Ez az ember fél kimutatni az érzéseit, vagy nincsenek is neki.
7/9 anonim válasza:
A te szeretetnyelved az erintes, az exede pedig a sziveseg/ajandekozas. Keress olyat, akinek szinten az erintes a szeretetnyelve es akkor a kovetkezo kapcsolatodban nem lesz ilyen problema.
8/9 Költőnő? válasza:
Érzelmileg kicsit alulfejlett. Hát istenem, örülj neki h te meg nem és keress egy hozzád illő fiút.
9/9 anonim válasza:
ismered az 5 szeretet nyelvet?
gondolom nem volt azonos a szeretet nyelvetek...
ha érdekel a téma akkor olvass el egy könyvet:
Gary Chapman: A szerelem pszichológiája
(vagy ha nem találtad meg akkor az "Egymásra hangolva" című könyvét)
22F
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!