Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
TE járnál olyan nővel, aki nagyon szép, kedves is, de annyira ostoba, hogy az már szinte fájdalmas?
Hát volt már dolgom ilyen lánnyal. Alapvetően nem volt túlságosan szép lány, de a mosolya az nagyon tetszett meg nagyon kedves is volt, volt neki némi értelmes dolog a fejében, tehát nem volt egy reménytelen eset a hölgyemény, de viszont sok esetben nagyon nagyon buta volt. Alapvetően sok hülyeséget tudott mondani, 2 szakmája is van amikre hát éppen hogy megkapta a hármast. Egyik szakmája a kereskedelmi, amivel nincs is baj, de amikor jött hozzánk főállásba hát szinte minden apróságot meg kellett neki tanítanom. De ezzel nem is volt akkora baj, viszont amikor a karalábét meg a zellert nem tudta megkülönböztetni vagy is inkább összekeverte a kettőt, főleg amikor az egyik vevő vett egy karalábét és zellerként ütötte be és akkor a vevő volt felháborodva jogosan, de a csaj nem értette meg hogy az nem zeller hanem karalábé és persze én a szembe lévő kasszából mentem át oda átírni neki a dolgot úgy hogy az én kasszámnál is vagy 5 ember várt a sorára így is az egyik vevőm aki jó ismerős ő türelme is kellett ahhoz hogy 2 percre átszaladjak a másik kasszához elmesélni neki mi a különbség a zeller és a karalábé között, ami miatt annyira elfáradtam agyilag hogy az egyik vásárló péksütiét rosszul ütöttem be és ő szólt rám jogosan hogy nem stimmel és még nekem égett a fejem, arról nem is beszélve hogy a főnök asszony engem cseszett le ezekért amit később elmeséltem neki hogy mi volt, igaz bocsánatot kért, de ez az eset annyira kikészített aznap hogy egyszerűen nem bírtam normálisan dolgozni, akkor szerencsére csak 4 órás műszakot vittem mert kértem fél nap szabit valami miatt.
Igaz a csajjal egyébként jól kijöttünk sokat szekáltam őt meg zavartam össze hülyeségekkel amiken mi jókat nevettünk, és a csaj össze is akart velem jönni, nem lett volna kifogásom ellene, de egyszerűen már sok volt nekem.
Néha néha még beszélünk, de közbe lerakta fizetősön a második szakmáját hogy cukrász lehessen, hát azt is hagyjuk, mert a környéken sehol nem akarták alkalmazni, de egyik helyre mégis felvették valami miatt, és 2 hét után inkább kirúgták mert nem tudott 1 kiló lisztből pontosan kimérni 2 deka lisztet külön pakkokba amit kiadtak neki, mivel a mérleg csak grammban mért és nem ismerte hogyan kell azokat átváltani arról nem is beszélve hogy a 2 dekák helyett 20 dekák lettek ami már nem volt jó, és ezzel egyik cukrász el is cseszett egy sürgős megrendelést mert annak nem volt ideje figyelni hogy mi mennyi súlyba van csak akkor tűnt fel neki amikor látta hogy az arányok rohadtul nem stimmelnek, és akkor volt hogy az ottani főnök egyből hazazavarta és másnap már a felmondási papírjaival várták őt bent.
Szóval elég furcsa egy lány engem már közel 4 éve fáraszt a hülyeségeivel.
Nekem volt ilyen csajom . :)
Dee hosszu tavon .. nem igazan kifizetodo..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!