Mi ez az érzés?

Van egy kollégám, aki tudom, hogy nagyon odavan értem. Mikor elkezdtünk együtt dolgozni, bejelölt a közösségi oldalon, aztán elkezdtünk beszélgetni (munka közben nem sokat találkozunk, egy épületben vagyunk de más részlegen.). Eleinte csak semleges témákról, de aztán hamar elkezdett bókolni, udvarolni. Én párkapcsolatban éltem akkor is és most is, és egyébként se akartam semmit tőle, de mégis valahogy jó volt beszélgetni vele és hát mi tagadás, a bókjai is jólestek.

Eleinte ezért még benne voltam, de aztán egyre jobban rámakaszkodott, szinte percenként írogatott, már nem tudtam hogy kezeljem a helyzetet. Mondtam neki, hogy nagyon kedvelem-mert egyébként egy mély érzésű, intelligens embernek tűnt-de nem szeretnék tőle semmi többet, és nekem egyre kellemetlenebb az egész.

Legnagyobb meglepetésemre ezután elmondott mindennek, azt állította hogy hitegettem őt-sose ígértem neki semmit "ráutaló" kijelentéseket sem tettem, tudtam hogy valólant állít, mégis valahol lelkiismeretfurdalásom volt miatta, hiszen már az első bóknál is leállíthattam volna.

Ezután került egy darabig, ha találkoztunk a folyosón, látványosan kitért előlem. Úgy viselkedett, mint egy gyerek. Nem szeretek senkivel rosszban lenni, és a gyerekes viselkedése ellenére továbbra is kedveltem, azonban nem vettem róla tudomást. Az idő múlásával egyre inkább enyhült a sértettsége, először megtanult újra köszönni, aztán már váltottunk is pár szót ha találkoztunk a buszmegállóban, egyebek. De ennyi. Nem akartam újabb hisztit és azt sem hogy rosszul érezze magát. Nem kerestük egymás társaságát, ő sem az enyémet, bár észrevettem, hogy ha teheti, "titokban" azért mindig kicsit sóvárogva utánam néz, stb...

Mostanság azt veszem észre, ha nem látom egy ideig, hiányzik. Hiányoznak a régi beszélgetéseink. Arról ábrándozom, hogy szívesen elmennék vele valahova kettesben beszélgetni, mert érdekel hogy mi van vele, de tudom, hogy hova lyukadna ki a dolog részéről. Ezért a valóságban ha esetleg elhívna, mindenképp nemet mondanék. De örülök ha látom, örülök ha beszélünk csak pár szót, örülök ha titokban észreveszem hogy megint hogy nézett rám. Hétvégenként sokat gondolok rá.

Mindeközben párkapcsolatban élek, egy nagyon rendes, kedves, udvarias, már-már tökéletes férfival, aki a tenyerén hordoz, imád, iszonyú jókat szexelünk, stb.

Kezd már nagyon zavarni ez a dolog, teljesen össze vagyok zavarodva. Ha tényleg szeretem őt akivel együtt vagyok, miért gondolok annyit a másikra, akitől nem is akarok semmit?