Ha a jövőre gondolok megrémiszt a "kilátástalanság", másnál hasonló?

Sziasztok

Immár 30/F éves vagyok. Azt kell mondjam nem igazán megy nekem az ismerkedés, valahogy nincs szerencsém a nőkkel. Vagy csak beképzelem már magamnak. A lényeg komoly teherként látom (nem érzem, mivel semmi értelme nem lenne belakttanom a helyzetemben, azzal nem segítek) de reálisan látom hogy mennyire néhéz lesz számomra egy ideális párt találni.

Egyrészről nem mondanám hogy ember központu vagyok, nem vagyok antiszoc, csak kevés emberben bízom már meg, én is beálltam azok sorába akik bizalmatlanok, eltávolodottak az emberektől. 1-2 ember van az életemben akivel közvetlen a viszonyom és bízom bennük.

Tartom magam ahoz hogy 30 év felett már nincsennek igazán barátságok (ritka). A pénz a rohanás a mindenki a sajátja felé húzás megfigyelhető.

Egzisztenciát tekintve még anyával élek, így könnyebb haladni anyagilag egyelőre, több lábon állok az életben e tekintetben nem panaszkodhatom.

Viszont sokszor nagyon elhervaszt a tudat hogy nincs egy olyan kapcsolatom amilyet szeretnék.

Ami még hátráltat, nem a korom beliek jönnek be, sőt egyáltalán nem jönnek be, sem külső (nagyon ritka ha igen) sem a hárklis, parancsolgató erélyes nőket nem csipem, ami javarészt jellemzi az idősebb nőket.

Inkább a 20 év korosztály 20-25. De olyan esélytelennek érzem magam, szórakozni nem járok soha nem volt a világom a bulizás, neten prbóálkozom de semmi siker :)

Csunnyának nem tartom magam, rossz embernek sem, el lehet velem beszélgetni témákról, nem szeretem a felszinességet, nem tartom tudatlannak magam, megvan a magamhoz való eszem de ez a kapcsoltosdi...nem ment igazán ez idáig. Olyan fura érzés ez az egész.

A másik, meg rémiszt a gondolat ha előre gondolok a jövőmben, szülő sem él örökké, senkim de senkim nem lesz, és egyedül egy életet vinni nem jó.

Problémát okoz az ismerkedés is, olyan kellemetlennek érzem magam ha leszólítok egy lányt, mintha nem tudnék közel "menni hozzá". Sok lány olyan felszínes, ritka akivel lehet igazán jót bezsélgetni.