Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ti hogyan közölnétek/közöltétek a párotoknak, hogy babát vártok?
Nem vagyunk házasok, de tervben van, együtt élünk már egy éve lassan. A baba sem volt "szándékos", de alapvetően nem félek tőle, hogy emiatt elhagyna, a jövőben amúgy is szerettünk volna.
De azért a reakciójától félek, mert tudom, hogy egyelőre még nem szeretne babát.
Ti hogyan mondtátok meg a férjeteknek/barátotoknak, vagy hogyan mondanátok ezt? Nem feltétlenül hasonló helyzetben, érdekel, hogy általában ennek a kommunikálása hogyan történik :)
*hogyan közölnétek a párotokKAL
elnézést, izgatott vagyok egy kicsit :)





Én simán annyit mondtam, hogy késik a menzeszem, vegyünk tesztet. Azt meg akkor csináltam meg, mikor otthon volt, mondtam neki hogy pozitív, erre egymásra néztünk, azt mondtuk, hogy hát ez van, bejelentkeztem dokihoz, végigjártuk a hercehurcát, aztán abortusz után értem jött a kórházba.
29N















Már sejtettük, h sikerült, amikor a munkahelyemen megcsináltam a tesztet. Felhívtam, h olyan nagyon két csík, h nem lehet félreolvasni. Amikor hazaértem, letettem a pultra a tesztet, még annyi idő elteltével is látható volt az eredmény. Megnézte, mit megnézte, megvizsgálta tüzetesen. Elolvasta a használatit, és amikor ő is pozitívnak ítélte, annyit kérdezett: ez most az?
Mondtam, hogy igen, ez az. És aztán csak álltunk némán egymást ölelve.










szerintem mondd így: tudod a multkor lefeküdtünk.
szerintem a spermáid bennem maradtak és a petesejtecskémet megtámadtak.. vagyis lehet gyerünk lesz
Legalább is nekem Rózsabibó így mondta el
( ő a baratnőm am) <3 sok siker
mindenkeppen be kell őt avatnod akármennyire félsz
ez egy nehéz döntés lesz





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!