Szerintetek mi a magyarázata annak, hogy a két nemet alapvetően idegesítik egymás tipikus tulajdonságai, mégsem tudnak élni, boldogak lenni egymás nélkül?

Szerencsére ez nem alapvetően így van. Akit a másik nem tipikus tulajdonságai idegesítenek, az nem tudja szeretni, tisztelni a másik neműt. Ők maximum se veled, se nélküled kapcsolatban tudnak élni.

Megint más, ha a másik nem tipikus hibái idegesítenek valakit.

Mindkét nem képviselői között akadnak olyanok, akik önmagukat tekintik etalonnak, és a saját tulajdonságaiktól eltérőeket meg- és elítélik.

Ennek megvan a maga mélylélektani oka: az ilyen embereknek nincsenek kialakult énhatáraik, a többi embert önmaguk meghosszabbításának tekintik, és másokban akarják megoldani a saját fel nem vállalt tulajdonságaikat.

Ez nem nemfüggő, hanem személyiségfüggő.

Az érzelmileg érett, önismerettel rendelkező emberek azonban nem ilyenek. El tudják fogadni önmagukat, és ezzel párhuzamosan másokat is.

Mi a párommal sok mindenben egyezünk, de sok mindenben különbözünk is, de ezt úgy fogjuk fel, hogy jól kiegészítjük egymást, értékeljük egymásban az eltérő tulajdonságokat. De mi mindketten tudatosan dolgoztunk az önismeretünkön mielőtt összejöttünk.

Én inkább szórakoztatónak, aranyosnak találom a férfi nem "tipikus hibáit", nem idegesít. Az más kérdés, hogy én tényleg egy "tipikus nő" vagyok, de erre kicsit rá is erősítek, mert így érzem igazán jól magam, ettől érzem magam önmagamnak. Lányos lány vagyok, aki egy torrent letöltéssel is képes lefagyasztani az informatikus barátja linuxát, miközben almás pitét süt. A kis hibáink miatt leszünk szerethetőek, szerintem. Háziállatok közül is azt a legkönnyebb szeretni, aki kicsit ügyetlen, kicsit esetlen, picit bandzsi mondjuk vagy kajla a füle, de közben kedves és barátságos. Azt a macskát vagy kutyát, aki nemesi méltósággal tekint le a maga tökéletességéből az aljanépre, miközben kajával szolgálja ki, azt nehezebb őszinte, tiszta szívből szeretni. Nekem legalábbis nehezebb, és bár az emberek, a párunk nem háziállat (jobb esetben), azért az az alapgondolat igaz rájuk is, hogy bár tökéletes ember nincs, ha lenne akkor csak csodálni, és nem szeretni lehetne.

Én legalábbis így gondolom. Mindamellett, hogy heteroszexuális társas lényként vágyom valakire, aki az ellenkező nemből támaszom és társam lesz, hajtanak az elemi ösztöneim, így nem tudnék boldog lenni életem végéig férfiak nélkül. Nekem csak megédesítik az életem, és eddig még csak kevés keserűséget okoztak, bár ez gondolom, a hozzáállásom kérdése is volt, nem az általános viselkedéseké.