Ti kísérelnétek meg öngyilkosságot, ha elhagyna a párotok és nem lenne utána senkitek? 22/L

Ha az akartál volna lenni már megtetted volna.

De itt ülsz a gép előtt és várod h mikor jön el a megváltás.

Hát arra aztán várhatsz az magától b**aszik eljönni.

Elébe kell menni.

Itt a nyár a szép idő, mondjuk ma pont nem, de elmehetsz vásárolni, ülj be valahová egyél valamit, menj el fodrászhoz biztos kócos vagy már nagyon.

Menj emberek közé. Ismerkedj emberi lényekkel, de tőlem kutyákkal meg papagájokkal is ismerkedhetsz.

Vagy veszel egy Gyuri gyuri gyurikát.

22 éves korom óta egyedül vagyok (az már lassan 9 év), elhagytak, anyám pszichés beteg (és egyre rosszabb az állapota, a nyílt utcán mások előtt is hülyét csinál magából és a családból, hiába jár orvoshoz is - akinek mondjuk már nem kéne praktizálnia nyugdíjasan, de anyám nem akar váltani), apám egyre nehezebben bírja az otthoni stresszt, ideges, de anyámat nem akarja magára hagyni ilyen állapotban, és olyan fizetéssel, amiből anyám egyedül nem tudna megélni, a válság időszakában kezdtem dolgozni, emiatt nehéz helyzetben voltam, főleg nőként egy olyan szakmával a kezemben, ahol a férfiakat komolyabban veszik, és a nőknek jobban kell bizonyítaniuk, hogy egyáltalán esélyt kapjanak, így aztán 30 éves koromra a 19. cégnél dolgozom. Egykori "barátaim", akikkel együtt nőttünk fel, levegőnek néztek, így megszakítottam velük a kapcsolatot.

De harcoltam és túléltem, dolgoztam, tanultam, csóri léterme még utazni is kiszorítottam magamnak egy kis pénzt és időt, új emberekkel ismerkedtem, új barátokat szereztem, új hobbikat találtam, lassan lakást is tudok venni. Közben voltak pasik, akikkel lehetett volna kapcsolatom, de én nem éreztem irántuk semmit, úgy meg nincs értelme kapcsolatnak.

Ha az a sorsom, hogy legyen párom, családom, gyerekem, akkor lesz, de nem alkuszom meg, csak úgy van értelme, ha valakivel kölcsönösen egymást akarjuk.

Nem keseredtem meg, éltem, élek, pedig nehezített pályát kaptam.