Az emberek miért hiszik azt, hogy párkapcsolat nélkül nem élet az élet? Miért társfüggők? Miért ez teszi ki minden gondolatukat, hogy találjanak valakit akit aztán megpróbálnak a saját képükre formálni?

Ez nem társfüggőség. És nem is kell a másikat a saját képünkre formálni, miért is kéne?

Az ember társas lény, lehet egyedül élni, de magányosan nem. A "mai rohanó világban" viszont ha egyedül vagy, akkor jó eséllyel magányos is vagy.

Szerintem valamilyen szinten mindenkiben benne van ez a dolog. És teljesen normális, hogy bennünk van. Persze vannak túlzások és az nyilván nem jó, hogy valaki meg akarja a másikat változtatni (azt viszont ne vegyük ezzel egy kalap alá, hogy egy kapcsolat csak akkor működik, ha igenis mindketten alkalmazkodnak a másikhoz és tesznek azért, hogy a másik boldog legyen).

Viszont az normális, hogy mindenki szeretetre vágyik. Az ember társas lény (kivételek mindig vannak) és egyszerűen szüksége van arra, hogy érezze, fontos valakinek, hogy szeretgessék, hogy törődjenek vele.

Nem társfüggő, csak társas lény. Elismerem, ritkán azért akadnak kivételek, de a többség jobban érzi magát egy társsal, mint egyedül.

Az, hogy két ember egy kapcsolatban idővel csiszolódik egymáshoz, nem egymás képére formálás, hanem természetese folyamat.

én nem tudnám elképzelni magamat már egyedül, mivel évek óta van párom. nagyon szeretjük egymást, sokkal vidámabbak így a napok. rosszabb körülmények között is van kire támaszkodni, kivel megosztani a bánatunkat, örömünket.

és persze ott van az intimitás is.

én nem tudnám elképzelni magam nélküle. nem érdekel ha valaki társfüggőnek tart. én úgy gondolom még nem találkozott a megfelelő emberrel