Vajon képes leszek valaha is őszintén tiszta szívből szeretni és úgy igazán boldog lenni? 22/L

Nagyon ritkán éreztem magam igazán boldognak eddig az életemben. Jelenleg van egy kapcsolatom,(ő az első és 1 éve vagyunk együtt), de úgy érzem sosem tudtam igazán szerelemből szeretni őt és emiatt gondolkozok, hogy mi lenne a helyes döntés ebben a helyzetben. Lehet az is a baj, hogy túl nagyok az elvárásaim, és ragaszkodok az általam elképzelt ideálhoz külső és személyiség terén. Viszont féltékeny vagyok ha mások társaságát keresi, amit nem nagyon értek. Lehet, hogy nem is való nekem még egy kapcsolat, mert nincs tapasztalatom és nem tudom, hogyan kellene kezelni különböző helyzeteket. A másik, hogy tudom, hogyha úgy döntök elengedem folyton azon fogok gondolkodni helyesen döntöttem-e és félek, hogy meg fogom bánni. Visszakerülnék abba a helyzetbe, amikor még nem volt barátom és mindig is rettegtem az egyedülléttől. Ő az, aki kimozdított az otthonülésből, élményeket éltünk át és ezek megszűnnének. Hazudnék, ha azt mondanám előtte nem érdekeltek a srácok, nem vágytam én is egy kapcsolatra mint mindenki más. Igen sokszor álmodoztam róla, elképzeltem egy romantikus randit egy szép helyen és gondolatba átélni, hogy milyen boldog, szerelmes leszek és megváltozik az életem. Egyszerűen csak az igazi társra vágytam mindig, aki kiváltja belőlem azt, amit őszinte szeretetnek hívunk. Sajnos eléggé zárkózott burokban élő ember voltam mindig, amiből folyton ki akartam törni. Egyedül a húgommal tudok önmagam lenni, neki tudtam megnyílni és a lelkemhez közel engedni. A családom többi tagját sosem éreztem ilyen közel magamhoz. Lehet azért is baj, hogy nem tudok szeretet adni, mert nálunk nem jellemző, hogy megöleljük egymást a családommal, nem mutatjuk ki fizikailag a szeretetet. Én viszont mindig is vágytam erre és lehet, hogy ebből adódik a szeretethiányom a másokhoz való kötődés, csak az a baj, hogy én nem tudom viszonozni amit adnak.