Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ti Összevesznétek a barátotokkal ha ilyet tenne (lent)?
"Nincs semmi köztünk és csak kölcsön volt, általános iskolás korom óta ismerem, és csak segítettem neki."
Ezt mondta.
Szia!
Én is voltam úgy, hogy gyűjtöttem valamire, spóroltam, de egy barátomnak kellett, mert tényleg szarban volt, és adtam neki. Javarészt visszaadta.
Amúgy lehet, hogy nagy szarban van, és ő tartozott valakinek, ezért annak a kifizetése miatt nem tudott beszálni a rezsibe, és azt az összeget vette fel, és adta vissza. Lehet, hogy olyan ügy van mögötte, ami ciki, és nem akarja hogy olyannak ismerd meg. Sokan hibázunk. Tudod nem született mindenki sztár közgazdásznak, és svábnak.
Hát első eset lenne, hogy hazugságon kaptam.
Azt is mondta, azért hazudott mert pont el akarta kerülni ezt a féltékenykedést, hogy biztos azt fogom gondolni hogy nem csak barátok, meg megcsal vele.
150k-t ad valakinek úgy, hogy nincs köztük semmi?ú
Vagy hazug, vagy irtó nagy balek.
Nekem sántít. Jó kapcsolatban, együttéléskor legalábbis ez nem így működik. Eleve ilyenkor már közös kassza kéne, de ha az nincs, akkor meg MEGBESZÉLITEK előre. Persze lehet, hogy már ismer, mennyire féltékenykedős vagy, ezért akarta titkolni, de az megint nem egy korrekt kapcsolat. Ismered ezt a barátnőt, esetleg többször hallottál már róla? Gondolom nem pár hét ismeretség után költöztetek össze, fel tudod mérni, ki az, aki a barátodtól merne pénzt kérni - és kapna. Tehát ha kb a semmiből jelent meg ez a lánybarát, vagy legalábbis eddig nem volt köztük szoros kapcsolat, akkor én elgondolkodnék.
Összeveszni nem szoktam kifejezetten a párommal, de a kommentem első fele alapján, nálunk nem is történhetne ilyen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!