Durva önbizalomhiányom van, mit tegyek?

Az egész általánosban kezdődött. Utolsó két év maga volt a pokol, állandóan piszkáltak (volt hogy sírva jöttem haza), egy perc nyugvásom nem volt. Magamba forduló lettem. Anyáméknak hiába mondtam, hogy nem érzem itt jól magam azt mondták biztos csak túlreagálom. Egyedül voltam, barátok nélkül. Aztán bekerültem középiskolába és minden jobb lett. Barátaim lettek, kicsit én is oldottabb lettem, de még mindig megmaradtak a durvábbnál durvább dolgaim.

Hála az általános iskolában történteknek nem tudok még most se egyedül végigmenni egy folyosón se a sulimban anélkül, hogy ne állnék a sírás határán, nem tudok senki szemébe belenézni akit nem ismerek, ha buszon bárki leül mellém automatikusan elhúzódok a másik irányba, nem bírom ha a figyelem középpontjában vagyok mert azt sulykolták belém hogy csúnya vagyok. És igen tudom magamról, hogy tényleg nem vagyok szép, de egyáltalán nem tudok ezzel mit kezdeni. Azt magyarázom be magamnak, hogy az emberek ha elmegyek előttük és valamin nevetnek, hogy igazából engem nevetnek ki. Vagy megbámulnak és undorodva gondolnak rám. És most jutottam el odáig hogy ebből elég. Pár hete megtetszett egy lány és nagyon szeretnék vele legalább beszélni. De egyszerűen nem megy. Mindig a fent említett dolgok járnak csak a fejemben: ''Biztos undorodik tőlem.''

Mit kezdjek magammal? Nem akarok így élni többet.