Mi ez az érzés? Szerelmes lennék? Vagy ez csak erős vonzalom? Mit tegyek? 12L

Sziasztok! Nem tudom, mi van velem de már egy éve oda vagyok egy fiúért aki nálam 5 évvel idősebb. Nem tudom, hogy mi ez, szerelem vagy valami más... Csak mindig rágondolok, a gyomrom megremeg ha a közelében vagyok és furán viselkedek. Úgy érzem, szeretem, de azt hallottam, hogy nem lehet úgy szerelmesnek lenni valakibe, hogy soha ne beszélgettünk volna meg egyebek. És mi épphogy csak 3 szót váltottunk, de az a 3 szó is teljesen hétköznapi volt, de engem valamiért mégis megfogott. Mikor már észrevettem, hogy csak ő jár a fejemben, utána néztem facebookon, és kiderült, hogy a zenei ízlésünk szinte kivétel nélkül ugyanolyan, és azok a filmek amiket kedvel, azokat mind láttam én is és a kedvenceim közé tartoznak. Ezek után elkezdeted érdeklődni utána (persze csak a közeli barátaimtól akik ismerik) és kiderült, hogy verseket is ír, meg dalokat szerez, és néhány dalát meg is mutatták nekem és borzalmasan jók. (Igaz, van néhány hamis hang bennük, de szerintem pont így tökéletes.) A versei közül is olvastam párat, és azok... Azok zseniálisak, újra meg újra elolvasom mindegyiket, és awhh. egyre jobban szeretem. Olyan gondolatai vannak és olyan mély érzelmei. És ráadásul annyi közös van bennünk, pl.: én is írok verseket és dalokat, és én is zenélek és az ízlésünk és a gondolataink is elég hasonlóak. (Persze azért vannak különbségek.) És én úgy érzem, borzalmasan szeretem. Újra meg újra megnézem a profilját, a kommentjeit olvasgatom, meg a verseit, a dalait hallgatom, és róla álmodozok. Soha nem találkoztam még hozzá hasonló fiúval... Neki már a kisugárzása is olyan pozitív, és mindig vidám és a mosolya pedig egyszerűen elbűvölő és őszinte és olyan sokat mondó ami egyszerűen manapság már ritkaság. És akkor a szemeit még meg sem említettem. Komolyan csak egyszer kell a szemébe nézni és már is szerelmes vagy. Nem bírom szavakba önteni amit iránta érzek... És annyira szeretem, hogy borzalmasan fáj a tudat, hogy nekem egyáltalán nincs semmi esélyem, még csak arra sem, hogy beszélgessek vele legalább egy kicsit, pedig én már akkor olyan boldog lennék... Nagyon sokat sírok miatta, és mindig valamiféleképpen a gondolataimba furakszik és nem hagy nyugodni és így már koncentrálni se tudok semmire. A jegyeim romlanak és egyre inkább azt érzem, hogy kezdek kicsit depressziós lenni, annyira szeretem. Vagy ez nem is szerelem? És szerintetek mit tehetnék? Olyan jó lenne odamenni hozzá de én túlságosan félénk vagyok... Azt hiszem kezdek megőrülni. Ti ilyenkor mit tennétek?