Megpróbált öngyilkos lenni, amiért visszautasítottam. Mit tehetnék?

Szóval...van egy fiú, mindketten 16 évesek vagyunk, évfolyamtársak. Idén jött a sulinkba. Beszélgettünk, először aranyosnak tűnt, jóba is lettünk, egyre jobban kezdtem megismerni, és olyan..egyik pillanatban teljesen nyugodt volt, másikban meg valamin felcseszte magát, és agresszív volt. De ne gondoljatok nagy dolgokra. Sulimenzán ettünk, leültünk, egy gyerek kiboríttatta a vizet és ráment a szalvétájára. Olyan szinten leordította a gyereket, hogy nem volt messze tőle, hogy megverje. Ez volt az első ilyen eset, de gondoltam, hogy biztos rossz napja van. De egyre többször voltak ilyen dühkirohanásai, én meg eléggé megijedtem, és inkább eltávolodtam tőle. Nem is beszéltünk hónapokig. Január közepén egyszer csak rám írt, hogy találkozzunk. Azt reméltem, hogy megváltozott, elmentem vele a találkozóra, egy jó forgalmas városrészre (biztos, ami biztos). Beszélgettünk, nevetgéltünk, mikor hirtelen meg akart csókolni, de eltoltam. És mondtam neki, hogy én nem akarok tőle semmi ilyesmit. Kérdezte, hogy akkor miért jöttem el vele? Mondtam, hogy azért, mert gondoltam, hogy talán megint olyan jóba lehetünk, mint régebben. Nem mondott semmit, csak felállt, és elment. Utána megint semmi, nem jelentkezett. Egyik nap mentem haza, buszmegállótól kb. 10 perc sétányira lakok. Már ott voltam az utcánkban, mikor észrevettem, hogy valaki követ. Megálltam, és láttam, hogy jön tovább. Bevártam. Ő volt az. Mondta, hogy szeretne beszélni velem. Elmondta, hogy nagyon szeret, és hogy nagyon fáj neki, hogy soha nem keresem. Mondtam neki, hogy én mindig is barátként gondoltam rá, és hogy sajnálom...ekkor elkezdett ordibálni, hogy mit képzelek magamról, hogy csak így otthagyom, meg, hogy nem tehetem ezt vele, mert minket egymásnak teremtettek, és hogy ezt én miért nem tudom felfogni. Megpofozott, én meg annyira féltem, hogy továbbmegy, hogy inkább hazafutottam. Szerencsére nem követett. Másnap nézem az üzeneteimet, és látom, hogy írt, hogy sajnálja, meg, hogy nem is tudott aludni ez miatt, és nagyon szeret. Nem igazán érdekeltek az érzései, és elmondtam, hogy nekem Ő soha a büdös életbe nem fog kelleni, és hogy még véletlen se szóljon többet hozzám, mert undorodom tőle, és ha még egyszer hozzámér kihívom a zsarukat. Következő héten nem láttam őt, pedig van is együtt óránk. Hétvégén az anyja hívott, hogy megpróbált öngyilkos lenni, gyógyszert vett be, és ivott rá, és hogy Ő nem tudja elhinni, hogy az ilyen "büdös k***rvák", mint én miért nem tudnak normálisan reagálni, ha valami nem tetszik nekik (ordított, nem igazán értettem, valami ilyesmit mondott). Nem szóltam semmit, letettem a telefont.

Mit tegyek? Bűntudatom van, elvégre egy ember (aki valószínűleg valami mentális betegséggel küzd) majdnem megölte magát, azért, mert nem tudtam kezelni...nagyon megrázott. Minden tanácsot szívesen fogadok, vagy ha valakivel hasonló dolog történt