Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan dolgozza fel aki végleg elveszít valakit vagy akinek meghal a szerelme?
Jelenleg úgy érzem, hogy nem szeretnék többé komoly párkapcsolatot és ez biztos, fontosabb dolgok is vannak ennél. Valahol mégis megvan az igény a szeretetre, olyan fajtára amit egy párkapcsolat adhat meg, viszont ehhez megfelelő személyt nem találok.
Szerettem valakit, elveszítettem és próbáltam tovább lépni jó pár férfival, de csak rá tudtam gondolni.
23l
én úgy veszítettem el, hogy meghalt. úgy volt a szerelmem, hogy "csak" szeretők voltunk, tehát párkapcsolatban éltem már évek óta, ami azóta is tart egyébként, így nem voltam "magányos", de amikor meghalt egyben ki is derült az egész, hiszen egyértelműen jobban padlót fogtam, mintha csak egy ismerősöm lett volna.
az idő fog segíteni, fiatal vagy még! kb 3 év volt az, amikor egyszer eszembe jutott és feltűnt, hogy tegnap nem is jutott eszembe. a mai napig kb negyed évente szoktam sírni miatta. teljesen feldolgozni nem lehet, de engedned kell, hogy más is szeressen. majd megtalálod a megfelelő embert hozzá és az segíteni fog!
Elfelejteni soha nem fogod
Milyen is lenne már????
Majd az idő picit enyhít a helyzeten. Nem fog minden pillanatban eszedbe jutni és nem lesz olyan szívbe maró....
Az egyik barátnőmnek 2 év idő kellett egy új kapcsolathoz.
De ismerek olyan fiút aki 1 hónap múlva mással kavart.
Nehezen....
Bárcsak engem veszítenének el...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!