Hogyha nekünk férfiaknak kell a tenyerünkön hordozni a nőket, nekünk kell kezdeményeznünk, nekünk kell keresnünk őket, és ezáltal több felelősség hárul ránk, mint a nőkre, akkor minket ki fog szeretni?

Kezdjük ott, hogy a nők sokkal több érzelmi támogatást kapnak nőtársaiktól, mint mi férfiak egymástól.

Aztán minket pasikat eleve nem is úgy nevelnek, hogy már kiskorunktol fogva "tudjuk, értsük" a lelki dolgokat, mint a nők, ez nekik valahogy jobban megy. Akkor miert nekünk pasiknak "kell" mindig minden pillanatban észnél lenni? Mi mi a francért nem érezhetjük azt, hogy egyszerűen csak szeretnek olyannak, amilyenek vagyunk?