Másoknak nincsenek ilyen gondolataik? Rossz ember vagyok ezért?

Néha (különösen egy-egy film után, mint pl most is, hogy megnéztem Bridget Jones naplóját) eszembe jut, milyen lenne egyedülállóként bevonulni a dolgozó felnőttek világába, megtudni, akkor hogy alakulna az életem, milyen lenne úgy munkába menni, hogy péntek este utána egy bárban kötök ki, és az igazit keresem... Miközben úgy érzem, hogy az igazit már megtaláltam. Sosem lennék hűtlen, és ilyen időszakos kis fantáziálgatások miatt nyilván nem dobnék el magamtól semmi jót, de néha foglalkoztat a kíváncsiság, hogy vajon milyen életem lenne akkor, ha szabad lennék? 17 éves korom óta nem igazán voltam sose szingli, egyes szakítások után mindig aránylag gyakran jöttek az újabb jelentkezők. Ami jó, mert nem érzem jól magam egyedül, de így nem is tudom, milyen az, amikor az ember felnőttként szabad. Most 22 vagyok, nagyon szeretem a barátom és elkötelezettnek érzem magam a kapcsolatunk mellett, nem érzem korainak lekötni magam, meg semmi ilyen "kiélném magam" baromságok, csak kíváncsi vagyok, mondjuk 32 évesen (mint Bridget Jones) mégis milyen lehet szinglinek lenni?

Rossz ember vagyok, amiért ilyesmi egyáltalán eszembe jut? Másnak nincsenek ilyen gondolataik? Nem állandó jelleggel, csak így nagy ritkán, ha ilyen jellegű filmet nézek. Mint most is.

Előre is köszönöm, és boldog karácsonyt!