Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Lelki magány. Éreztétek-e már illetve - mit lehet ellene tenni, ha korlátozottak a lehetőségek?
Ez a magány eltér a "hagyományos" magánytól. A hagyományosat elég jól viselem, elszórakoztatom én magam. Nem is szexuális magány - az csak olykor-olykor "zavar" de az ellen legalább lehet tenni.
Nem, a lelki magány ezeknél rosszabb. Olyasmi ez, hogy egyedül érzed maga az egész világon - lelki, érzelmi, gondolati szinten is. Olyan érzés, mint amikor egy hatalmas üres sötét helyen vagy ahol van egy gyertyád és se a falakat nem látod se a kiutat.
Időnként fizikai tüneteket is produkálok: fázom. Mindegy milyen a hőmérséklet a helyiségben, és nem a bőrőm fázik, hanem belül fázom elég rémes érzés nem nagyon tudom hogyan lehet ezt megszűntetni.
A korlátozott lehetőségek alatt azt értem, hogy nehezen ismerkedem másokkal, vannak bizonyos problémáim mint szociális fóbia, paranoia, kevés ismerősöm van, itthonról dolgozom, nem vagyok túl gazdag, kevesen értenek meg.
Hűha, sajnálom a rossz fogalmazást, most is így érzem magam emiatt nem megy túl jól a fogalmazás talán hibákat is vétettem közben.
De mindegy is, annyi érdekel, hogy másoknál is van-e ilyen érzés? És van-e aki ki tudott ebből "gyógyulni"?
Én úgy vagyok vele, hogy van a magány és van az egyedüllét. A magány az, amit a többi emberrel kapcsolatban érzel (kellenek ők viszonyítási pontnak) az egyedüllét az pedig az, amikor egyedül vagy. Aztán még idecsapható a szeretethiány is, szerintem te ehhez hasonlót érzel.
Írtam erről régebben egy "cikket", elküldtem neked privátban,
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!