Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mik lesznek az úgy nevezett tinip*csákból?
Mi lesz belőlük a tanulmányok után?
Valaki tud személyes ismereteket mondani?
Érvényes lesz az aki korpa közé keveredik azt megeszik a disznól mondás?
Trollokat köszi inkább ne
Kérdés mit értesz tinip*csa alatt, az olyan csajt aki középsulisként csak bulizik, pasizik, ad külsejére, élvezi hogy népszerű a srácoknál, de közben tanulással abszolút nem törődik, vagy az olyat is, aki a felszínesnek látszó életmód mellett azért kicsit vagy nagyon a tanulásra is ad.
Náluk gimis környezetben az előbbiből alig egy-kettő volt, utóbbiból bőven. Utóbbiak viselkedésével az én értékrendem szerint semmi baj sem volt, mert mi srácok is élveztük az életet, de azért mellette tanulásra is adtunk.
Hogy mi lett velük? Jellemzően a szerényebb szellemi képességűek is elvégeztek egy tanárképzőt, és sikerült kihalászniuk normális, jól kereső diplomás srácokat, és most 30-asként férjük, házuk/jobb lakásuk, gyerekük van.
Az okosabb csajokból meg sok külsejének, vagány mentalitásának is köszönhetően multis menedzser, ügyvéd, vagy egyéb karrierista lett, nekik jellemzően nincs családjuk, de anyagilag jól állnak (ingatlan, jó autó, sok utazás, öltözködésre, ápoltságra nagyon adnak), jóképű gyakran fiatalabb férfi a párjuk, de nehezen adják fel az anyagi jólétet, és cserélik anyaságra, közben mégis irigylik a régi egyszerűbb barátnőik életét.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!