Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Elutasítás után barátság? Megérné belemenni?
Figyelt kérdés
Elutasított egy lány, de azt mondta, hogy maradjunk barátok, és hogy ő nem engedi elkallódni magam mellől a barátait. Azt mondta, hogy ő korábban is csak barátként gondolt rám, de ez nem teljesen igaz, és rám is azt mondta, hogy minden rendben velem, de hogy állítólag nem jött meg nála a szikra (2. randi után kicsit vonakodó lett, addig összesen kb. 3-4 órát beszélgettünk, azt is 2 hét kihagyással, számomra ez elég rövid idő). A barátnője szerint mindig is kicsit "furcsa" volt a lány, mintha nem kellene neki igazából pasi, és szerinte én voltam az első srác, aki őt úgy komolyabban elhívta. Amikor elutasított, megírtam neki, hogy én kezdtem beleszeretni, és hogy nekem ez mennyire fáj, elmeséltem neki a múltamat stb. A vicc csak az, hogy habár elvileg korábban barát voltam neki, ő nem keresett engem, csak reagált, ha írtam neki, pedig elvileg a barátról is szokás néha érdeklődni, most meg az utolsó beszélgetésünk után vagy 2 nappal már korán reggel írt nekem, hogy hogy vagyok, de nem válaszoltam még neki. Igazából nem tudom, mi lenne a jó, még mindig többet érzek iránta, és ott gyakorlatilag csak ő van, akivel ki tudnék mozdulni valamerre, de nem akarok megint fájdalmat magamnak, és ha ő meg tényleg csak barátként gondol rám, akkor rossz lenne hallgatni, hogy elmeséli, hogy esetleg más srácokkal találkozgat. Ti mit tennétek ebben az esetben? Megszakítanátok minden kapcsolatot az illetővel, vagy kitartanátok mellette, és kiderülne, hogy hogyan tovább? Előre is köszönöm a válaszokat.2014. nov. 20. 21:43
2/9 anonim válasza:
Mi értelme lenne?Dugni akarsz nem közösen manikűröztetni.
7/9 A kérdező kommentje:
Köszi, hát nagyon hezitálok, mert a barátnője szerint talán zavarhatta őt, hogy "sok" voltam, és hogy idősebb vagyok, meg talán hirtelen jött neki egy komoly kapcsolat lehetősége, de nem tudom... Nehéz őt elfelejteni, közben meg kicsit furcsa is, mert állítólag lecseszte a barátnőjét, hogy miért mutatott be neki, holott a barátnője meg csak annyit kért, hogy vezessen be a társaságba, járjunk el csoportosan ide-oda, de ő meg rögtön találkozgatott velem kettesben, és a barátnője sem tehet arról, hogy ő így járt.
2014. nov. 20. 21:55
8/9 anonim válasza:
Szerinted el tudod hosszútávon viselni, hogy CSAK a barátja legyél?
El tudod azt viselni, ha meglátod mással? (pl fél év múlva)
9/9 anonim válasza:
Tudod mi erre a megoldás?
Szard le, keress egy másik csajt és ha lehet erről ő is tudjon. Még az is lehet h így "hirtelen" meggondolja magát. De ha a meleg barátja akarsz lenni akinek elmesélheti a pasizós sztorijait hát a te dolgod...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!