Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Nagyot csalódtam benne. Azóta...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Nagyot csalódtam benne. Azóta nem a régi. Ötletek, vélemények? Lenn

Figyelt kérdés

Szóval:


Van egy lány. Elég jó viszonyban vagyunk, de nem vagyunk együtt. Sokszor filmezünk együtt, órákig tudunk dumálni. Nem is volt semmi gond vasárnapig.

Akkor találkoztunk, és nagyon ki volt. Mindent megbeszélünk, nincs kettőnk közt tabu. El is mondta mi a baj: miszerint az eddigi barátjával, 3 hét után lefeküdt, és másnap a pasi dobta. (15 éves a lány)

Ekkor egy világ omlott össze bennem. Ez látszott is rajtam, "úgymaradt" az állam. Eddig nem tudtam, hogy nem szűz. Elkezdtünk erről beszélni, és kiderült, hogy 3 fiúval volt eddig együtt. Az egyiknek 7 hónap után adta meg magát, a másiknak 4 hónap után. A harmadikat ismertettem. Ez barátok közt is 12 hónap, és a ő augusztusban töltötte a 15. életévét.

Azóta valahogy más szemmel nézek rá, nem tudok úgy ránézni, mint régen, tudva a történetet. Észre is vette, hogy ezt lehet, hogy nem kellett volna elmondani. Én megnyugtattam.

Ezen valahogy nehezen teszem túl magam. Hajtottam rá, szerelmes voltam belé, de ahogy ezt a 3 pasis dolgot elmondta, a másodperc töredéke alatt kiszerettem belőle.


Szóval a kérdés: Hogy tegyem túl a dolgon magam, és nézzek ugyanolyan szemmel rá? Nagyon szíven ütött a dolog. :S


18/F 15/L


2010. jan. 27. 21:14
 1/10 anonim ***** válasza:

Szerintem ezek után ugyanúgy már úgysem fogsz rá nézni. Inkább próbálj csak egy barát lenni és úgy könnyebb megemészteni a dolgot.

Egyébként nem csodálom hogy kiszerettél belőle :S

15 évesen 3 fiúval lefeküdni...uhh...:S

Hidd el, találsz nála jobbat!

2010. jan. 27. 21:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 A kérdező kommentje:

Csak az a baj, hogy ő "a mindenem"

Régóta ismerem, legjobb barát, jóban, rosszban, meg nem utolsó sorban jól is néz ki.

2010. jan. 27. 21:35
 3/10 anonim ***** válasza:

és nem maradhatna egyszerűen a legjobb barátod?

hiszen amúgy is csak 15 éves, majd ha már kicsit felnő és még barátok vagytok újra átgondolhatod azt, hogy valami komolyabbat is akarsz-e tőle

2010. jan. 27. 21:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
szerintem sem lesz a régi minden,mert valami megváltozott,ahogy te is írtad. de gondold úgy,ha te lettél volna a pasija,veled is biztosan lefekszik,és akkor is ez lenne a dologról a véleményed? lehet igen,ha nem ez zavar,akkor a kora miatt csalódhattál. megkérdezheted tőle az okokat,hátha van valami értelmes is,max. ennyit tudsz tenni.
2010. jan. 27. 21:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
Az utolsó pártján állom én is. Adj neki időt, és hagyd magadban érni a dolgot. Ha visszatér az az érzés, akkor majd felülbírálhatod a döntésedet.
2010. jan. 27. 21:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 A kérdező kommentje:

Én úgy vagyok vele, hogy mondjuk 1 pasi még belefér, ki akarta próbálni vagy bármi, de amikor már 3 pasival is volt, és az egyiknek 3 (!) hét alatt megadta magát ...

Nagyot csalódtam :S

2010. jan. 27. 22:08
 7/10 anonim ***** válasza:
sztem ezen nem kell annyira kiakadni,gondolom neked is volt már barátnőd akivel lefeküdtél,ennyi erővel ő is kiakadhatna ezen....vannak nála rosszabbak is...itt inkább a korával vannak a gondok...sztem ahelyett hogy összejössz vele inkább világosítsd fel...ne döljön be mindenkinek aki csak szépen néz rá..
2010. jan. 28. 12:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim válasza:
Szerintem már soha nem lesz olyan, mint eddig volt a kapcsolatotok, ha már egyszer csalódtál benne ilyen téren többször is fogsz. Látod most sem mondta el, lehet hogy ezután sem fogja főleg ezek után, ahogy reagáltál,rá- sztem normálisan és barátságosan, korrektül- de ha legközelebb kiderülne, akkor is nagyon rosszul esne neked. Tedd fel a kérdést magadnak, hogy át akarod-e ugyanezt élni, vagy nem. Rossz irányba tart a kiscsaj szerintem is beszélned kellene vele ezekről a dolgokról. Azt meg ne nézd, hogy jól néz ki, rengeteg rendes normális lány rohangál az utcákon. Csak meg kell találni.
2010. jan. 29. 17:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim válasza:
Attól még barátok lehettek, és szerintem sem lesz a régi. Ez mindig benned marad. Nem volt veled teljesen őszinte, lehet, hogy a szégyen miatt nem mondta el az első kettőt, de ha annyira adott volna az előtted érzett szégyenérzetére akkor nem tette volna meg a harmadik esetet is főleg ilyen rövid idő elteltével. Igazából hiába vagytok sokat együtt nem ismered igazán, csak azt amit ő mutat. Próbálj keresni egy lányt-- vagy csak tegyél úgy mintha lenne vki-- aki rendes és nem ennyire szeleburdi. Nézd meg utána, hogy mi a reakciója erre, féltékeny lesz vagy nem, ha nem akkor nem is érdekled.
2010. jan. 29. 17:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:

El tudom képzelni,mit érzel...nem szeretek a barátnőmmel az exekről beszélini,de néha mégis kénytelen vagyok...és mentem át hasonlón,amin te...olyat tett,amitől teljesen megváltozott az én szememben.

Én úgy találtam meg a megoldást,hogy úgy kezeltem őt,mint egy másik lányt..mintha másik személy lenne...majd abba szépen lassan beleszeretni,újra megismerni,és mindent újra elkezdeni építeni.

Persze nem egyik napról a másikra történt...november óta megy ez,és a napokban alakult ki újra ez a bennsőséges kapcsolat...

Ez van,az élet nehéz...akárhogy is döntesz,akármit is teszel,ezt ne felejtsd el:


"Ha ott van a szíved, mindig találsz megoldást.

Ha nincs ott a szíved, mindig találsz kifogást."

Nekem sokat segített...ja és beszélj vele töbet és még annál is többet...neki is biztosan nehéz.

f/16

2010. jan. 29. 18:14
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!