Iszonyú sz@r helyzet. Tanács?

17 éves lány vagyok. Van egy két éves kapcsolatom, ami a jelek szerint erősen haldoklik - ha nem rothad máris. Mostanában iszonyú sokat veszekszünk a barátommal, és természetesen mindig én vagyok a hibás, és én fújom fel a dolgokat (a múltkor például átjött, leült gépezni, és másfél óráig fel se állt, akkor is azért, mert kifakadtam, hogy azért úgy mégis mostmár kapcsolja ki, a francba is... Nekem rosszul esett, hogy nem vette észre magát, és ez meg is látszott rajtam, letört voltam erősen. Megkérdezte, mi bajom. Én elmondtam neki, erre ő befordult a sarokba sértődötten, másnap már nem is jött, és lassan két hete nem láttam, csak msn-en beszélünk. De én fújom fel a dolgokat... mindegy, nem ez a lényeg, csak egy példa, hogy ilyenek szoktak lenni). Eddig is sokat veszekedtünk, de kb. november-december óta vannak a legnagyobb balhék. 22 éves lesz, de egyszerűen... A 15 éves fiúismerőseim komolyabbak, érettebbek nála...

Sokat gondolkodtam már a szakításon, de... nem tudom. Amilyen "nyomorék" (undorító ez a szó, de szerencsétlenre már nem tudok mást használni), a büdös életben nem lesz többet barátnője - vagy, ha lesz is, ha így előadja magát, egy hónap után menekülni fog a leányzó. És magamban sem vagyok biztos. Ha épp jól vagyunk, akkor jó, ha velem van, de különösebben nem hiányzik, ha nincs mellettem. Ilyenkor meg, mikor rosszban vagyunk... Egyszerűen annyira jól érzem magam egyedül most, hogy már szinte lelkiismeret-furdalásom van miatta. Plusz: kb. december elejétől képbe jött az exem, akivel két éve... hát, nem szakítottunk, csak... szóval megcsalt, nagyszünetet tartottunk, aztán szilveszterkor én kicsit alkoholosan előástam a gyerekes és bosszúálló énemet, hogy na majd most visszakapja - ekkor ismertem meg a mostani barátomat. A volt viszont két éve folyamatosan kisebb-nagyobb szünetekkel) biztosít arról, hogy mennyire bánja, hogy akkor elb@szta, és hogy menjek vissza hozzá, ő vár, stb. És ez bizony előkerült az utóbbi másfél-két hónapban is... Mivel - mint már írtam - ebben az időszakban voltak/vannak a legnagyobb összezördüléseink a barátommal, teljes nyugalomban beszélgettem a volttal, akivel egyébként is annyira egy hullámhosszon voltunk kezdettől, hogy az valami iszonyat. ÉS megtörtént, amit nem gazán akartam - elkapott a nosztalgia... Valahogy annyira olyan volt az egész, mint régen. Azt hiszem, beleestem, mint vak ló a szakadékba. Megint. És ez - tekintve hogy kapcsolatom van, nem igazán jó. De az, amit most érzek... Azt hittem, imádom a párom, de most arra a szörnyű felismerésre jutottam, hogy nem szeretem - sőt, nem is szerettem soha. Mert ez az, amit én szerelemnek hívok. Az összeszorult gyomor, az étvágytalanság, ami ilyenkor mindig elkap, a letargia, amikor nem beszélhetek vele, nem láthatom... És ilyeneket soha nem éreztem a jelenlegi páromnál. Fogalmam nincs, hogy mégis hogy maradtam vele eddig, vagy egyáltalán hogy jöttem össze vele. Igaz, van, amikor olyan pillanata van, hogy normális, értelmes ember módjára lehet vele létezni, és olyankor nagyon-nagyon jó. De nem ilyen, mint most. Nem tudom, lehet-e ilyen egyáltalán.

Az az igazság ugyanis, hogy a volt barátom, és köztem van egy "enyhe" 120 km. Nemrég viszont lehetőségem nyílt rá, hogy találkozzak vele személyesen is, mert eddig, a távolságból adódóan, csak interneten beszéltem vele - azonban ez nem jött össze, nem láthattam. Mindeközben a barátom itthon hisztizett magában, hogy én milyen rossz vagyok. Elismerem, vannak hibáim, de úgy érzem, hogy hiába 22 éves én a magam 17 évével érettebb vagyok nála.

Ha a szívemre hallgatok, akkor egyértelműen megmondom a mostaninak, hogy vége, hagyjuk egymást, és pattanok a vonatra, és száguldok a volthoz.

Ha viszont az eszemre... Lehet hogy meg lehet még ezt a kapcsolatot menteni. Sőt, biztos. Ha változik (csakhogy hiába kérem már nagyon sok ideje). A volt pedig messze van nagyon. Lehet, megint megtenné (bár akkor miért akar visszakapni két éve?...). És egyébként, ha a mostani nem lenne, akkor sem tudnám, mit csináljak. Annyira nem tudom, mi legyen, hogy iszonyú... Ráadásul nemrég üzleteltem a párommal, és tartozok neki 50 000 Ft-al, amit, lévén, hogy végzős diák vagyok - csak a ballagásomkor tudok előteremteni leghamarabb. Jó persze, lehet erről papírt írni, meg nem vagyok akkora sutyerák, hogy "elfelejtsem", de ő viszont van olyan hülye, hogy ráhagyja, hogy jó, akkor hagyjuk a francba, ezt viszont nem akarom, mert ezt bődületes nagy kihasználásnak érezném, pedig ahogy ismerem, csupán azért képe lenne lemondani erről, mert utólag kellemetlen lenne neki a találkozás. Ráadásul olyan lelkiállapota van, hogy szerintem simán képes magában kárt tenni, és erre még rájátszik plusz pár tényező, amiket nem részleteznék, bár azokat is magának köszönheti.

Szóval mindkét serpenyőben van egy-egy iszonyú erős érv, és egy ugyanolyan erős ellenérv... Nem tudom, mi legyen... Ráadásul a volt is azt mondja, hogy már ő is határozottan érzi azt, amit régen - így vele se akarok játszani...

Ki mit tenne a helyemben? :S

(Elnézést a sok rizsáért de ki kellett írnom magamból... :S)