Normális, hogy elvesztettem a motivációmat az életben már mindenre, mivel a legjobban egy nekem tetsző barátnőre vágyom, és ehhez semmi nem visz közelebb?

Ha ki tudnák elégíteni a barátaim is, akkor nem érezném így magam, nemdebár?

Meg ne haragudj, de csak tudom már, hogy mi az, amire vágyom és szükségem van. Számomra érthetetlen, hogy ha az embernek ez hiányzik az életéből, akkor azonnal más dolgokra terelik a szót, hogy biztos más baja van, mikor a világ legtermészetesebb igénye, hogy valakivel kölcsönös vonzalmon alapuló viszonyt alakítsunk ki.

A társfüggőség meg az lenne, ha inkább összejönnék valakivel, aki nem is tetszik, csak mert nem tudok egyedül meglenni. Ez pedig egyáltalán nincs így.