Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért gondolok mostanában sokat az exemre és miért álmodok vele?
A volt barátommal több mint 1 évvel ezelőtt szakítottunk, mindkettőnknek ez volt a leghosszabb kapcsolata(16évesen jöttünk össze és egészen 20 éves korunkig együtt voltunk)
A szakítás oka,az volt,hogy mindkettőnk részéről elmúlt a szerelem, és ezt a barátom nem tudta feldolgozni, ő szerelemre vágyott, én nem, nekem elég volt a szeretet is amit iránta éreztem :(
A szakítás után egy ideig még felváltva kerestük egymást, nagyon nehezen tudtunk elszakadni egymástól, egészen addig, amíg ő nem talált valakit, akibe beleszeretett....megbeszéltük,hogy barátok leszünk, azok is voltunk,bár elég nyilvánvaló volt,hogy a kémia továbbra is működött közöttünk,többször lefeküdtünk..
Aztán egyik napról a másikra azt mondta,hogy többet nem akar felőlem hallani én teljesen összetörtem...de elfogadtam a döntését, mint utólag kiderült a csaj iszonyatosan féltékeny volt rám(pedig akkor még össze sem jöttek) és megtiltotta a volt barátomnak,hogy keressen...
Azóta eltelt fél év és én mostanában sokszor álmodok a volt barátommal illetve sokszor nézegetem őt és a barátnőjét facebookon..tudom bolondság, de rossz érzés hogy ő boldog mással én meg magányomban rá gondolok
Mit tegyek,hogy ne gondoljak rájuk és ne idegesítsen az ő boldogságuk?
Az a legszomorúbb, hogy az a lány egy pénzéhes k..a, a volt barátom testvéreivel jóban vagyok és az egyikkel múltkor pont összefutottam a városban,elkezdtünk beszélgetni és pont felhozódott ez a téma is. Mondta, hogy mennyire nem bírja ezt a csajt, mert kihasználja az exemet, ide-oda ugráltatja, mindent megvetet vele(ruháktól kezdve drága ékszerekig mindent)stb.
Az exem meg a tesója szerint csak azért van a csajjal mert jól néz ki( el kell ismerni tényleg nagyon szép meg csinos), meg gondolom azért kötődik is hozzá, bár ne érdekelne, de idegesít, hogy egy ilyen lány kellett neki,holott én igazán szerettem és végül is emiatt a lány miatt nem tarthattuk a kapcsolatot...egy kicsit talán a női büszkeségemet is sérti :/
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!