Hogyan léphetnék ezen teljesen túl?

Eddigi leghosszabb, legkomolyabb kapcsolatom csúnya véget ért 3 hónappal ezelőtt. Voltak tervek, álmok, vele képzeltem el a jövőmet minden értelemben. Az első 2 hónap maga volt a pokol, egész nap csak feküdtem, sírtam, nem volt motivációm semmihez, a legkisebb, legmindennapi dolgokhoz sem, az álmaim, céljaim elvesztek, kilátástalan volt minden, nem láttam a jövőt, magamat okoltam és marcangoltam, kárt is tettem magamban. Nem törődtem semmivel, sem az emberi kapcsolataimmal, sem magammal, sem semmivel, ami addig örömet okozott, fontos volt, amikért küzdöttem. Egy hónappal ezelőtt azonban édesanyámnak sikerült ráébresztenie, hogy nem mehet tovább, nagyon nem helyes, és csak egyre mélyebbre kerülök, mígnem elérek egy pontot, ahonnan nincs visszaút. Összeszorítottam a fogaim, felkeltem, és próbáltam csinálni a dolgaim. Hazaköltöztem Magyarországra (külföldön éltünk addig), munkába álltam, időt szenteltem a családomra, felkerestem a barátaimat, foglalkoztam magammal. Nagyon nehéz volt újra élni, és nem csak túlélni, mostanra viszont hozzászoktam. Élvezem a munkát, jól érzem magam a családommal és barátaimmal, tudok nevetni. Viszont nem olyan, mint régen. Egyáltalán nem. Sokkal fakóbb, gyengébb minden érzelmem, a nevetésem sem ugyanolyan, mint annak előtte. A régi álmaim, céljaim, terveim újra érdekelnek, de sokkalta kevésbé, mint eddig. Mindig bennem van az, hogy igen, jól érzem magam az adott pillanatban, de tudom, hogy sokkal jobb is lehetne, és sokkal jobb is volt. Ha pedig egyedül vagyok, még rosszabb. Ugyanúgy fáj, ugyanannyira magányosnak érzem magam, hiába veszem körbe magam ismét emberekkel, ugyanannyira hiányzik, ugyannyira nem látom az életem nélküle, még mindig nem tudom elképzelni, hogy valaha is rendben leszek, hogy ugyanolyan leszek, mint régen. Hasonló esetleg, de olyan intenzív semmi nem lesz már. Nem tudom elképzelni, hogy valaha bízni tudok valakiben, és szeretni - úgy igazán. Legszívesebben állandóan dolgoznék, mert az leköti az agyam, aztán pedig vagy aludnék, vagy társaságban lennék, viszont ez ugye nem megoldható, elég akár csak fél óra egyedüllét is. Ilyenkor próbálok olvasni vagy filmet nézni, de hamar elterelődik a gondolatom. Mit tehetnék még? Dolgozom, tanulok, társaságban vagyok, edzem, foglalkozom magammal, nincs már több ötletem... Köszönöm előre is!