Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Lányok! Nektek a vidám vicces mindig jókedvű fiúk, vagy a csöndes titokzatos fiúk jönnek be inkább?
Nekem tulajdonképpen mindkettő.
Bár én jobban szeretem a csendesebb, titokzatos fiúkat, mivel ő bennük van olyan egyéniség amik nem derülnek ki rögtön, és így sokkal izgalmasabb hogy nekem kell kiderítenem, felfedeznem a tulajdonságokat mint hogy hirtelen az ölembe kerüljön minden :)
A barátom is ilyen, távolról nézve oyan szomorkás, csendesebb csávó volt, nem is igazán érdekelt, de amikor találkozgattunk a munkahelyünkön, akkor láttam az igazi arcát, hogy kedves, mosolygós, visszafogott ugyan, de jókedvű emberről volt szó.
Bár külsőleg, annyira nem fogott meg, ezt bevallom és ő is tud róla, de valahogy még is megkedveltem, mert nagyon jó ember, laza, de ugyanakkor becsületes, jól dolgozik, és a hozzá állása is megvan a dolgokhoz.
Amikor beszélgetni kezdtünk akkor már kezdtem megismerni az igazi énjét mert mást mutat külsőre, és mást mutat belül. Érzelmes, érzékeny, kedves srác, de nagyon határozott, talpra esett, nem kell őt félteni az élettől, pedig eléggé elkényeztetett a srác és lusta de ugyanakkor bármit megcsinál, és jól csinálja. Ezt szeretem benne hogy mindenre képes időt szakítani, munkahelyünkön is ő más körben dolgozik, de bármit rábíznak sosem kezdi el rögtön, de ha elkezdi akkor hamar végez vele, de mindig úgy ossza be az idejét hogyne ugráltassák pluszba utána, és akármi van, sosem kapják rajta hogy nem azzal foglalkozik amivel nem kéne, de mégis stimmel minden.
Ritka kedves srác, nagyon belé szerettem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!