Tényleg én voltam bunkó és féltékeny amiért ilyeneket mondtam a barátaira? Kinek van igaza?

Tudni kell rólam, hogy rettenetesen zárkózott és félős vagyok, nem nagyon vannak barátaim. Társaságban (osztályban, ilyesmik) ha "muszáj", akkor igazából bárkivel elvagyok, nem szoktam bunkó lenni ok nélkül, ha válaszolnak, kedvesen válaszolok.

Barátomnak van két volt osztálytársa, mindketten lányok, akikkel jóban van, néha beszélnek. Egyszer találkoztunk velük (vettünk pár üveg sört, barátomnál összeültünk, dumáltunk, stb).

Múltkor valamiért viccből mondtam barátomnak, hogy "szerezz már nekem haverokat :DDD ", erre ő tök komoly stílusban, hogy ő próbálta de azzal a két csajjal se akartam haverkodni. Erre mondtam neki, hogy tudja hogy félős vagyok, meg ők nem is voltak igazán szimpatikusak, meg olyan jól elvoltak (sokkal régebb óta ismerik barátom), teljesen fölöslegesnek éreztem magam aznap, meg hogy én nem fogom neki megmondani kivel beszéljen/találkozzon, és tudom hogy nem akar tőlük semmit, de azért egy részem nagyon fél és féltékeny, de nem fogok emiatt hisztizni vele. (Két tök csinos lány, bírja őket, egyikükkel csókolózott először, bár nem érzelmek miatt hanem üvegezéskor) Bízom a barátomban de nem vagyok azért boldog. Mindazonáltal megmondtam neki, hogy ha szeretne megint négyesben velük találkozni, állok elébe, megígérem hogy soha nem leszek velük bunkó. De ne várja el hogy öribarik leszünk.

Erre kikelt magából hogy sose hallgatok rá, meg hogy "bezzeg neked azzal az xy gyerekkel bármit lehet" (van egy volt osztálytársam, fiú, akivel 5 éve nem találkoztam, néha facebookon dumálunk fociról, filmekről meg videojátékokról, mert ezekben a témákban hasonló az ízlésünk) Aztán megsértődött rám.

Én reagáltam túl? Olyan mérges vagyok magamra mikor ilyen féltékeny vagyok.

20/L