Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Bátyám haverja belopakodott hozzám éjjel?
Tegnap délután érkezett meg hozzánk a bátyám haverja, aki oda van értem. Ezt onnan tudom, hogy bátyámnak említette, ő pedig elmondta nekem.
Semmi közeledést nem érzetem tőle a nap hátralevő részében, majd olyan fél12 tájt elhelyezkedtem aludni. Később arra ébredtem, hogy szorosan mögöttem fekszik, az erekcióját a fenekemnél éreztem, és a nyakamat csókolgatta, miközben a másik kezével simogatott. Kis idő kellett míg észbe kaptam, és halkan, de bosszúsan mondtam neki, hogyha azt szeretné erre ne derüljön fény, hagyja el a szobámat. Bocsánatot kért, és eltávozott.
Utána kérdőjelek keletkeztek bennem. Nem tudom, hogy beszéljek-e vele. Nem tudom, hogy helyesen cselekedtem-e, bár kívánom.
Mit gondolsz erről? Hogyan cselekedtél volna a helyemben?
Fiúk, ezt ti is megtettétek volna?
Én 17 éves lány vagyok, ő pedig lassan 20.
még kedves is voltál, mi az hogy csak rádmászik?
amúgy szexnél többet biztos nem akar tőled, akkor nem így csinálta volna
mondjuk lehet túl sok pornót nézett és azt hitte ez jó ötlet
egy éjszakás kalandnak jó lett volna :-D ha meg jól sül el a dolog akkor járhattok is
beszéld meg vele hogy hirtelen meglepődtél és nem tudtad mit tegyél de kivánod őt
tiszta sor semmi gond nem lesz
előröl kezditek
hajrá szurkolok neked
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!