Túlértékeljük a szerelmet?

Nincs ebben semmi bonyolúlt, csak az emberek teszik azzá...

Mondok pár olyan dolgot, ami hazugság, de a társadalom ezt várja el:

1.: A férfit semmi más nem érdekli, csak a szex. (ez majdnem a nőkre igaz valójában)

2.: A nők csak akkor bújnak ágyba, ha szerelmesek. (gondolj a sok nőre, aki a testéből él)

3.: ha őszinte vagy, akkor biztosan naív...

stb, stb...

A vallás-t pl azért találták ki, hogy az idős emberek tudjanak még valamiben legalább reménykedni...

A szerelmet meg azért találták ki, mert így adhatnak annak a kegyetlen párzási hajlamnak némi romantikus fenségességet, ami valójában olyan egyszerűen folyik, mint az állatvilágban... :-)

...és mivel ezzekkel az igazságokkal sokan nem mernek szembenézni, így belemenekülnek abba a hazugságtengerbe, amit a társadalom elvár... :-)

Röviden erről van szó!

Szerintem meg igen is bonyolult. Igazából minden dolog bonyolult, ha közelebbről is megnézzük... minden több dologból tevődik össze.

A szerelem nagyjából két évig tart. Az a forró, szenvedélyes, csak az enyém, és én csak az övé vagyok érzés.

Szerintem ez a világ egyik legjobb érzése, de mégis elmúlik. Ilyenkor két dolgot lehet csinálni, elfogadni vagy új társat keresni, akivel megint egy kis ideig élvezhetjük az euforikus érzést.

Van az a szerelem, aminek az alapja a szeretet. Szerintem ez az örök. :) Ez örök bír lenni, ha nem kergetjük azt, ami már elmúlt... inkább örülünk, ha néha újra felbukkan.

Ez csak egy vélemény... igazából nem tudom a kérdésedre a választ.

Én azt gondolom, hogy igen.

A szerelemért igazából - a tudomány jelenlegi állása szerint - egy feniletilamin nevű vegyület felelős, ami nagy mennyiségben szabadul fel az agy megfelelő területén, ez küldi azt az üzenetet, hogy "szerelmes vagyok".

Ennek a vegyületnek a mennyisége egy hosszú távú kapcsolatban is 3-5 év után kimutathatóan csökken.

Szóval a szerelemnek ez a heves, irracionális, hormonálisan vezérelt, "őrült" része idővel elmúlik. Egy komoly, hosszú távon is (többé-kevésbé) jól működő, harmonikus kapcsolatot ezért nem is igazán lehet pusztán érzelmi alapokra helyezni, kell hozzá a racionalitás is, az előrelátás, a tudatosság, a tervezés, az elkötelezettség, a megújulásra való hajlam és képesség és az akaraterő ahhoz, hogy majd akkor is megdolgozzunk a kapcsolatért, amikor esetleg már nem pörög olyan heves érzelmi amplitúdóval, mint az elején.

Amit én szerelemnek nevezek, az magában foglalja a fizikai vonzalmon kívül a lelki vonzalmat, összhangot, szeretetet, a megértést, a tiszteletet, az elfogadást, a gyengédséget, a ragaszkodást, a gondoskodást, egymás segítését, támogatását, kitartást, hűséget, az intimitást, a másik igazi énjének a megismerését azt, hogy társként, szinte egymás részeként éljük az életünket.

Tehát én ilyen szempontból nagyra értékelem a szerelmet és azt is, hogy nekem szerencsére ez megadatott és megadatik már évek óta.